Guido Westerwelle csütörtökön Berlinben bemutatkozó látogatás keretében fogadta Martonyi János új magyar külügyminisztert, akivel a kétoldalú és az európai együttműködés stratégiai területeit tekintették át.
A tárgyalásokat követő sajtóértekezleten a német külügyminiszter az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy Németország érdekelt a magyar uniós elnökség sikerében, és – mint fogalmazott – tanácsokkal és tettekkel is kész támogatni azt. Westerwelle úgy értékelte, hogy a magyar kormány rendkívül nehéz, felelősségteljes időszakban veszi át az elnöki stafétabotot, meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy Magyarország képes megbirkózni az elnökségi tevékenységgel összefüggő, mindenekelőtt gazdasági kihívásokkal. A német támogatás kapcsán utalt a rendszeres konzultációk fontosságára.
A magyar kollégájával folytatott tárgyalások kapcsán a német diplomácia vezetője hangsúlyozta a gazdasági kérdések fontosságát. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar gazdaság – a némethez hasonlóan – idén ismét a növekedés útjára lépett. Üdvözölte, hogy az új magyar kormány egyszerre tesz erőfeszítéseket a költségvetés konszolidálására, továbbá egy növekedésorientált politikára. Guido Westerwelle hangsúlyozta, hogy Németország Európában ezt a politikát tartja kívánatosnak. Örömmel nyugtázta, hogy Magyarország partner ebben, és a magyar kormány sem lát ellentétet a konszolidálás és a növekedés között.
Westerwelle elmondta, hogy a tárgyalásokon érintették a pénzpiaci szabályozások szükségességét is. Mindezt Németország egyik legfontosabb Európa-politikai célkitűzésének nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a német kormány a takarékossági program keretében a bankok megadóztatásának bevezetése mellett döntött. A miniszter ennek kapcsán úgy ítélte meg, hogy a pénzpiaci szereplőknek is részt kell vállalniuk a gazdasági, illetve pénzügyi válság okozta problémák megoldásában.
Berlini találkozóit összegezve a magyar külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy valamennyi német tárgyalópartnerénél nagyon nagy megértést és rokonszenvet tapasztalt. Martonyi János Guido Westerwelle mellett tárgyalásokat folytatott Angela Merkel kancellár kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójával, Christoph Heusgennel, továbbá a kancellár Európa-politikai főtanácsadójával, Uwe Corsepiussal is. A külügyminiszteri vizit egyben Orbán Viktor miniszterelnök közelgő berlini látogatásának előkészítését is szolgálta.
Erősödni fognak a kétoldalú kapcsolatok
Martonyi János meggyőződésének adott hangot, hogy a kétoldalú kapcsolatok a jövőben tovább erősödnek. Utalt arra, hogy Magyarország hatalmas kihívások előtt áll, ezek ugyanakkor sok szempontból hasonlóak a Németország előtt álló kihívásokkal. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy hasonló módon közelítjük meg a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdéseket. Mindkét ország hisz abban, hogy egy növekedésbarát költségvetési fegyelem biztosítja a megfelelő megoldást, azaz lehet egyszerre a költségvetésben konzervatívnak lenni, csökkenteni a költségvetési hiányt és az adósságszintet és egyidejűleg egy olyan növekedés- és foglalkoztatás-barát politikát megvalósítani, amely elősegíti a gazdasági, illetve szociális problémák megoldását.
A magyar külügyminiszter elmondta, hogy német kollégájával hasonlóan ítélték meg a legfontosabb Európa-politikai kérdéseket, különös tekintettel arra, hogy az európai integráció, nemcsak az euróövezet, hanem az egész Európai Unió sorsdöntő időszak előtt áll. Martonyi János szerint nagy tervek, illetve programok vannak készülőben, amelyek a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökség idején indulnak be igazán. Ennek kapcsán a többi között utalt az Európa 2020-stratégiára, továbbá a gazdasági kormányzás megvalósítására, ami valójában a gazdaságpolitikák erőteljesebb koordinációját jelenti. Utalt arra, hogy a magyar elnökség olyan időszakra esik, amely az egész európai integráció szempontjából különösen fontos. „Ezért eleget kell tennünk a kihívásnak, és ezért kérjük a barátaink segítségét is” – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Érdeklődnek a térség iránt
Martonyi János elmondta, hogy a német partnerek nagy érdeklődét tanúsítottak a regionális együttműködés, Közép-Európa, illetve a visegrádi csoport iránt. Tárgyaló partnereit tájékozatta arról, hogy július 20-án visegrádi csúcstalálkozóra kerül sor, és ennek kapcsán arról is, hogy új hangnemben, új légkörben átfogó tárgyalásokat kezdünk Szlovákiával valamennyi vitás kérdés rendezése céljából. Mindenkit érdekelt, hogy Magyarország kiszélesíti közép-európai politikáját, ami bizonyos déli irányt jelent – jelentette ki a külügyminiszter, aki német partnereinek arról is beszámolt, hogy mind a magyar-román, mind a magyar-szerb kapcsolatok nagyon jól alakulnak. Magyarország úgy érzi, hogy általában Délkelet-Európában és ezen belül a Nyugat-Balkánon van különleges szerepe. A közös európai kül- és biztonságpolitika megvalósítása terén ez az a terület, amelyhez Magyarország különös hozzájárulást tud nyújtani. Külön kiemelte azt is, hogy nagyon fontosnak tartjuk a Duna-stratégiát, amelynek Németország is része.
A külügyminiszter úgy ítélte meg, hogy valamennyi német tárgyaló partnere rendkívül pozitívan viszonyult mind Magyarországhoz általában, mind pedig az új magyar kormány gazdaság- és külpolitikájához is.
Martonyi János végezetül az MTI-nek elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ebben a szellemben folytat majd tárgyalásokat Angela Merkel kancellárral, július 21-én, egy nappal a visegrádi országok csúcstalálkozója után.
(MTI)
Üzent a katonáknak a honvédelmi miniszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!