Többre jutunk utasbiztosítással

Az európai egészségbiztosítási kártyával csak meghatározott szolgáltatókat, költségtérítéssel, és esetenként a költségek megelőlegezésével lehet igénybe venni, míg az utazási biztosítások a meghatározott limitig bármely szolgáltatót kifizetik – közölték biztosítók az MTI-vel.

MNO
2010. 07. 01. 6:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A K&H Biztosító kiemeli, hogy az EU-n belül kölcsönösen használható az európai egészségbiztosítási kártya, de az egyes országokban csak arra jogosít, ami a saját ország állami egészségbiztosítója szerint a hazai biztosítottaknak is jár. Ez azt jelenti, hogy csak az állami biztosítóval szerződött orvosok, kórházak szolgáltatása vehető igénybe, és rendszerint ennek is van önrésze. Sőt – emeli ki a közlemény – Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban és Finnországban a teljes költséget meg kell előlegeznie annak, aki ellátásra szorul.

Ezzel szemben az üzleti utazási biztosítások alapján a biztosítók – meghatározott limitig – bármely egészségügyi szolgáltatót kifizetik. Az Union Biztosító azt javasolja közleményében, hogy Európában célszerű legalább 10 millió forintos egészségbiztosítási limitet választani. Van azonban néhány célország – ilyen például az Egyesült Királyság, a Benelux államok, vagy éppen Izrael – ahol igen magasak az egészségügyi ellátás költségei. Az ide utazók számára legalább 20 millió forintos limittel rendelkező, magasabb kategóriájú termékeket ajánl a biztosító.

Az üzleti biztosítás emellett kiterjed a hazaszállításra, sőt a komfortosabbak kifizetik a hozzátartozók külföldi beteglátogatását is. Az Union példája egy dél-afrikai túra 20 milliós egészségbiztosítási, 5 milliós hazaszállítási, 250 ezer forintos poggyászkár- és 1 millió forintos felelősségbiztosítási limittel. Mindez napi ezer forintba kerül egy átlagos biztosítónál.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.