Recsegést-ropogást hallottam, kinéztem az udvarra, és azt láttam, hogy az almafa valahogy furcsán áll. Amikor közelebb mentem, akkor vettem észre egy nagy gödröt, amibe belecsúszott a fa. Pappné Kovács Gyöngyi nemrég érettségizett fia, András idézte fel, mi történt a közelmúltban a házuknál.
Ozorán, a Várhegy utca egyik domboldali portája Pappéké, ahol a nyugdíjas özvegyasszony és fia lakik. Jó fekvésű telek, szép a kilátás, csakhogy a porta alatt több pince is húzódik, a közelmúlt nagy esőzései után közülük kettő is beszakadt. Egy kisebb mélyedés szintén a ház közelében, a kertben keletkezett. A ház túloldalán, az udvaron levő „almafás kráter” azonban négy-öt méter átmérőjű és mintegy három méter mély. A pinceomlás során az almafával együtt Pappék egyik tacskója, Tücsök is beleesett a gödörbe, szerencsére nem esett baja, ki tudták menteni.
A pincebeszakadásokon kívül Pappék teraszos telke végén az alattuk levő házsor felett magasodó partfal egy része is leszakadt. Félő volt, hogy a ház áramellátását biztosító villanyoszlop is lecsúszik, és magával rántja a tető egy részét. Ezért az áramszolgáltató átkötötte a villanyvezetéket.
(teol.hu)
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!