Újra pörög a francia ingatlanpiac

Visszatértek a válság előtti szintre az ingatlanárak Franciaországban: 2009 és 2010 első féléve között átlagosan 8,5 százalékkal emelkedtek az országban a használt lakások árai, Párizsban pedig 15 százalékos áremelkedés tapasztalható az egyik legnagyobb francia ingatlanközvetítő, a 850 ügynökséggel rendelkező Century 21 szerint.

MNO
2010. 07. 09. 15:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 23 ezer tranzakció összesítése alapján a szakemberek szerint az év első hat hónapjában a négyzetméterárak átlagosan 2508 euró (700 ezer forint) körül mozogtak, ami alig 1,6 százalékkal maradt el a két évvel ezelőtti rekordszinttől. Párizsban 7079 ezer euró (2 millió forint) a négyzetméter átlagára, amely 5,4 százalékkal magasabb is a 2008-as szintnél, és a főváros legdrágább utcájában, a Boulevard Saint-Germain közelében található rue Furstembergben pedig már 17 ezer euróért lehet egy négyzetméterhez hozzájutni.

Az elmúlt másfél évben a piacról kivonult potenciális vásárlók hirtelen csatlakoztak azokhoz, akik most kezdenek lakást keresni, így a megnövekedett kereslet miatt néhány nap alatt elkelnek a meghirdetett lakások – derült ki a France 2 közszolgálati televízió híradójának riportjából. Emellett a válság alatt a használt ingatlanok biztos értéknek bizonyultak, így az emberek ismét szívesen fektetnek be lakásokba. A másik döntő ok pedig az ingatlanhitelek kamatainak jelentős csökkenése, ami szintén vásárlásra ösztönzi a franciákat. Az elmúlt másfél évben a francia bankok minden hónapban csökkentették a hitelek kamatlábait, így remélve új ügyfeleket. Jelenleg 15 éves futamidőre 3,3 százalékos kamattal lehet ingatlanhitelhez jutni.

A használt ingatlan egyébként azért is népszerű Franciaországban, mert óriási a hiány az új lakásokból a városokat övező agglomerációkban, s ezért itt is áremelkedés figyelhető meg. Egy új lakás átlagos négyzetméterenkénti ára 2010 első hónapjaiban 3492 euró (1 millió forint) körül volt, s 6,8 százalékkal emelkedett egy év alatt.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.