Az elnök szerint a KSH-nak sok esetben képesnek kellene lennie elébe menni az igényeknek. Vannak olyan területek, amelyeken nem, vagy nem az igényeknek megfelelően gyűjtik az adatokat – mondta. Példaként említette az életminőséggel kapcsolatos társadalmi kérdéseket. Emellett nagyobb figyelmet kellene fordítani az aktuális témákra – tette hozzá.
Az adatgyűjtések körének bővítésében a legnagyobb korlát az erőforrások hiánya – jegyezte meg Vukovich Gabriella. A Központi Statisztikai Hivatal idei évi költségvetése a szokásosnál magasabb, mert idén hajtja végre az intézmény az általános mezőgazdasági összeírást, a mezőgazdasági cenzust. Az idei, mintegy 13,4 milliárd forinthoz képest egy cenzus nélküli évben 10 milliárd forint körüli összegből gyűjti, dolgozza fel és adja közre a KSH a gazdaság, a társadalom és a környezet állapotát és változását bemutató adatokat. 2011-ben népszámlálás lesz, ami az ideinél is jóval nagyobb összeget igényel.
Vukovich Gabriella úgy látja, hogy jelenleg nincsenek meg a feltételek prognózisok készítéséhez, de részben adottak ahhoz, hogy a KSH hatalmas adatvagyonának bázisán bonyolultabb összefüggések elemzésére is sor kerüljön. Cél az is, hogy növekedjen a KSH presztízse, hogy bizalommal legyenek a felhasználók – mondta, hozzátéve, hogy szorosabb kapcsolatra van szükség a tudományos élet képviselőivel. Ezért rendszeressé kívánja tenni, hogy a KSH-ban részben önálló, részben a tudományos élet szereplőivel közös elemzések szülessenek.
Szorosabb kapcsolatot szeretne az új elnök a felhasználókkal és az adatszolgáltatókkal, ezért olyan fórumok szervezését tartaná fontosnak, ahol a hivatal szakemberei segítséget, támogatást tudnának nyújtani az adatszolgáltató cégeknek, illetve el tudják magyarázni, miért fontos, hogy adatot szolgáltassanak a KSH-nak, és azt is, hogy mire, hogyan lehet a statisztikai adatokat használni. Az adatok felhasználóival is folyamatos konzultációt tart szükségesnek annak érdekében, hogy a KSH szolgáltatásai minél jobban segítsék a felhasználók munkáját.
Vukovich Gabriella elmondta, hogy nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az európai uniós kötelezettségeken túli, a speciális nemzeti sajátosságokat bemutató adatok iránti igények kielégítésére. Az erőforrások jelentős részét az uniós követelmények és kötelezettségek teljesítése köti le, amelyek sok esetben egybeesnek a nemzeti igényekkel, vannak azonban olyan területek, amelyek speciálisan nemzetiek, ezekre a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektetne – jegyezte meg.
Mint mondta, a hivatal működésének hatékonyabbá tételéhez és a KSH szolgáltató jellegének erősítéséhez szemléletváltásra is szükség van. Egyes feladatok elvégzéséhez létszám-átcsoportosításra is szükség lesz. A 2011. évi népszámlálás miatt a következő két évben nem tudja kevesebb munkatárssal ellátni feladatait a KSH, sőt átmeneti létszámbővítésre is sor kerül. Nagy nehézséget jelent, hogy 2004 óta 13-15 százalékkal, mintegy 1350 főre csökkent a statisztikai hivatal létszáma, ez pedig nemcsak a nagy cenzusok sikeres lebonyolítását nehezíti, hanem hátrányt okozott a minőség biztosítása terén is.
(MTI)
War Clouds Gather Over Europe as Brussels Escalates Military Preparations















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!