Vuvuzelával tiltakoztak Fico ellen

Kifütyülték Robert Fico szlovák miniszterelnököt vasárnap Révkomáromban, a Cirill és Metód-szoborcsoport avatásán. A polgármester szerint a rendezvény törvénytelen volt, mert nem jelentették be – a rendőrség mégsem oszlatta fel a tömeget.

MNO
2010. 07. 05. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Füttykoncerttel, bekiabálásokkal, vuvuzelával tarkítva tudta csak elmondani komáromi szoboravató beszédét Robert Fico. A még néhány napig hivatalban lévő szlovák kormányfő és kísérete a Kossuth téri körforgalom közepére áthelyezett Szent Cirill és Metód-szoborcsoport felavatására érkezett vasárnap a felvidéki városba.

Bastrnák Tibor polgármester szerint törvényellenes volt az ünnepség, azt ugyanis senki sem jelentette be, mint ahogy a szobor áthelyezését sem kérelmezte senki.

A város tiltakozott a kormányhivatalnál, de ott – a gyülekezésről szóló törvény rendelkezéseire hivatkozva – azt mondták: azt a rendezvényt, amelyen a kormány valamelyik tagja részt vesz, nem kell előre bejelenteni. A szláv hittérítők szobrát még 1999-ben helyezte szintén törvényellenesen a Matica slovenská saját székházának erkélyére, miután a várossal nem tudtak megegyezni annak helyéről.

(hírTV)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.