Próbáltam már, de elég hamar leálltam róla. Azt vettem észre, hogy romlanak a motorikus funkcióim, koncentrációs zavaraim voltak – meséli a megyei internetes oldalnak név nélkül egy 19 éves fiatal, aki néhány éve használta már bódítóként a töltőgázt. A kíváncsiság meg az unalom vitt minket rá. Tudtuk, hogy nem veszélytelen, mégis kipróbáltuk. Olcsó, egy palacktól 3-4-szer is be lehet állni. Aki érdeklődik a tudatmódosító szerek iránt, az egyszer biztosan szív töltőgázt. Nekem a barátaim mondták egyszer, hogy elvesztettem az eszméletem, persze erre én nem emlékszem. Akkor elegem lett belőle egy életre – mondja a fiú.
Dr. Balog István, a kiskunhalasi Semmelweis-kórház neurológiai osztályának vezetője nem találkozik gyakran töltőgáz okozta problémával. Szerencsére nem elterjedt a dolog, de mindenképpen rendkívül veszélyes. A töltőgáz belélegzése olyan súlyos szívritmuszavart okozhat, melynek következtében a szív akár meg is állhat. Fellép a hipoxiás állapot, és ha 3-4 percig nem kap oxigént az agy, akkor akár tartósan károsodhat – sorolja a veszélyeket a főorvos.
Egy évvel ezelőtt Szegeden egy fiú féléves szenvedés után hunyt el. Töltőgázt szívott, lényegében lefagyasztotta vele a tüdejét. Az orvosokhoz általában csak akkor kerülnek a töltőgázt, technokolt vagy hígítót inhaláló fiatalok, mikor már nagy a baj. A környezetük vagy érzéketlen a problémával szemben, vagy észre sem veszik, mit művel a gyerek.
A boltok polcain lévő, 300-350 forintért kapható töltőgáz bárki számára elérhető. Ha idejön egy gyerek vagy bárki, és töltőgázt kér, nem mondhatom neki, hogy nem adok, hiszen erre nincsen szabály. Ha beír a panaszkönyvbe, még engem vesznek elő a hatóságok – mondta a baon.hu-nak egy trafikos, aki még nem hallott arról, hogy egyesek mire használják az öngyújtók töltésére szolgáló gázt.
(baon.hu)

A minisztérium kész bemutatni Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét