Az iskola nem szolgáltató, hanem nevelő intézmény

Hoffmann Rózsa szerint az iskola nem szolgáltató, hanem közfeladatot ellátó nevelő intézmény, ahol képesnek kell lenni arra, hogy szakmailag felülbírálják akár még a szülők elvárásait is. Hozzátette ugyanakkor: ezekre az elvárásokra persze továbbra is figyelni kell.

MNO
2010. 08. 25. 15:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Eddig azt várták el önöktől, hogy az iskola úgy táncoljon, ahogy a szülő fütyül, és mindenáron ki kellett elégíteni az igényeket” – fogalmazott Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán Tatabányán, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján tartott regionális tanévnyitón.

A politikus ennek a szemléletváltásnak a szükségességét az angol nyelv oktatásának példáján keresztül érzékeltette. Az angol nyelv oktatására ugyan nagy a szülők igénye, azonban – mint mondta – „itt élünk Kelet-Európa közepén egy nyelvi sokszínűségben (...), ebből kiszakadni egyoldalú angol orientációval vétek és bűn”.

Mint hozzátette, ez persze nem azt jelenti, hogy a szülők igényét teljesen figyelmen kívül kellene hagyni. A politikus jelezte: jövő évtől ugyan kötelező lenne angolt tanítani, ha azt igénylik, de a tanárok „ne ijedjenek meg ettől”, mert addigra megváltozik a törvény. Véleménye szerint legalább két nyelvet kellene tanítani minden gyermeknek, és ebből a második lehet majd az angol.

Hoffmann Rózsa az új közoktatási törvényről szólva elmondta: visszahozzák a tartalmi elemeket a tantervekbe, hogy az iskolába járó generáció ugyanazokat az ismereteket szerezze meg, és olyan oktatási folyamatot építenének fel, mely hagy időt a gyakorlásra, a képességek kialakulására.

Tervezik a humán és a reál tagozat visszaállítását, mert nem biztos, hogy 18 éves korig mindenkinek ugyanazt kell oktatni. Nagyobb teret biztosítanának a testnevelésnek, a művészetoktatásnak, és színesítenék az idegen nyelvek oktatásának kínálatát is – sorolta fel az újdonságokról szólva.

Az államtitkár kijelentette, a közoktatásban az kell erősíteni, amiben jók voltunk: azt, hogy a magyar iskolákban „rend van”, és hogy nálunk „szót fogadnak” a gyerekek. Úgy vélte, még a Kádár-korszak végén is ilyen volt az iskola, és ha akkor így tudtak tanítani, akkor most is le lehet hántani az oktatásról azokat „az idegen mintákat”, melyek majdnem tönkretették a közoktatás rendszerét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.