A teljes beruházás 144 millió forintba került, amelynek felét az Európai Unió biztosította – mondta Horváth Attila, a többségében városi tulajdonban lévő Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. igazgatója.
A beruházással a széchenyivárosi lakótelep 7500 lakásának már a 40 százalékát a tömb hőközpont helyett szolgáltatói hőközpontokon keresztül látják el távfűtéssel. Horváth Attila tájékoztatása szerint a két lépcsőházat ellátó szolgáltatói hőközpontokban lényegesen kisebb a hőveszteség, csökken a villamosenergia-felhasználás, ami a szolgáltatás árát csökkenti.
A beruházás 5 év alatt térül meg. Az átalakítás után a lakóközösség a fűtési idényen belül kérheti a fűtési hőmérséklet csökkentését, vagy a szüneteltetését, amit a központból távvezérléssel tudnak beállítani. Az igazgató szerint ez azért fontos, mert más az északi és más a déli fekvésű lakások fűtési igénye.
Az igazgató elmondta: a többségében önkormányzati tulajdonú cég az országban elsőként adott be ilyen pályázatot a Környezet és Energia Operatív Program keretében.
Horváth Attila emlékezetett arra: a cég a pályázatok segítségével, valamint a gázmotoros kapcsolt energiatermelésnek köszönhetően alacsonyan tudja tartani a szolgáltatási árait. A cég – az országban egyedüli távhőszolgáltatóként – 2000 óta nem emelte az alapdíjat, és a hődíja is a legolcsóbbak közé tartozik. Példaként említette a gázbeszerzés tendereztetését, amelynek eredményeként a szállító 2011 közepéig garantálja a jelenlegi gázárat.
(MTI)

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt