Malina Hedvig-ügy: elmúlt négy év, de nem adják fel

Négy éve, hogy Nyitrán megtámadták a vizsgára tartó Malina Hedviget – emlékeztetett szerdán a Új Szó című szlovákiai magyar napilap. A szlovák igazságszolgáltatás által meghurcolt áldozat ügyvédje az évfordulón az újságban azt üzeni: nem adják fel ügyük tisztázását.• Hemzsegnek a hibáktól a Malina Hedvig-ügy nyomozási iratai?

MNO
2010. 08. 25. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság rámutat, hogy a volt diáklányt bántalmazó tettesek ellen a pontos személyleírások és fantomképek ellenére sem indult eljárás. Ehelyett Malina Hedviget nevezték hazugnak Szlovákia akkori politikai vezetői, majd a hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek ellene. A 2007 őszén megalakított főügyészségi vizsgálócsoportnak kellett volna kiderítenie, amit a rendőrségnek nem sikerült, de ez a csoport máig sem fejezte be a munkáját. Az ügyben egy éve nem történt semmi.

A júliusi szlovákiai kormányváltás után a belügyminisztérium ellenőrei vizsgálatot kezdtek a nyitrai rendőrségen, átnézik a nyomozás összes aktáját. A tárca annyit hozott nyilvánosságra, hogy a jegyzőkönyvek vezetésében és a vizsgálati műveletekben találtak hibákat, konkrétumokat azonban nem közölt.

Az Új Szó szerint most minden a főügyészségen múlik, ott döntik el, ejtik-e a Malina Hedvig elleni vádat, a hamis tanúzást, vagy bíróság elé állítják a lányt.

Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica szerint az utóbbi fog bekövetkezni, mert az ügyészség nem tud másként megszabadulni az ügytől. „Négy év alatt annyit tettek az ügyben a szlovák bűnüldöző és igazságügyi szervek, hogy azoknak nyújtottak védelmet, akik megtámadták Malina Hedviget. Védencem ellen több mint három éve folyik eljárás anélkül, hogy pontosan tudná, mivel vádolják. Mindezért a főügyész felelős, mert nem tette lehetővé a törvényes vizsgálat lefolytatását és a vétkesek felelősségre vonását” – fejtette ki Kvasnica.

Pert indítanak Hedvig ellen


Úgy véli, pert indítanak Malina Hedvig ellen. „Hogy ezt eddig nem tették meg, annak két oka van: az egyik, hogy közeleg a főügyészválasztás időpontja, a másik, hogy még nem találták meg azt a bírót, aki képes további négy évig halogatni az ügyet. Most már az is megfelelne nekik, ha védencem beismerné, hogy tévedett, de erre hiába várnak. Mindegyiküknek azt üzenem, mi nem adjuk fel” – mondta a lapnak Kvasnica.

Malina Hedvig is csak azzal éri be, ha az illetékesek beismerik, hogy igaztalanul vádolták és hurcolták meg. „Ennyi gyalázat, megpróbáltatás után jár nekem a bocsánatkérés, és az is, hogy kiderüljön, kik tették ezt velem. De amíg erre nincs kilátás, addig nem foglalkozom a dologgal. Most a gyerekeimről szól az életem” – mondta a fiatalasszony, aki ma már egy kétéves kislány és egy két hónapos kisfiú édesanyja.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.