Nem tűrik tovább az illegális kereskedőket Pécsett

Tizennyolc engedély nélküli kereskedőt állítottak elő összehangolt razzia keretében Pécs belvárosában szerdán.

MNO
2010. 08. 25. 16:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Jobb lenne, ha segélyért állnánk sorba?” – így reagáltak az engedély nélküli, főleg ruhaneműket áruló kereskedők, miután tizenhat rendőr és négy közterület-felügyelő jelent meg a pécsi vásárcsarnok és a buszpályaudvar közötti területen.

Sulyokné Rádli Erzsébet, a Pécs Holding Zrt. hr- és kommunikációs irodavezetője az MTI-nek elmondta: az összehangolt razziára azért volt szükség, mert a kitelepülők rendszeresen elfoglalják a piac környéki parkolóhelyeket, akadályozzák a forgalmat, rengeteg szemetet hagynak hátra, és nem utolsó sorban egyre több panasz érkezik a város jegyzőjéhez az itt kapható termékek minőségével kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy nem egyszeri razziáról van szó, a jövőben is lehet számítani hasonló akcióra.

Murai Ágnesnek, a pécsi rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a járőrök eddig is rendszeresen figyelmeztették, illetve feljelentették a vásárcsarnok környékén engedély nélkül dolgozó árusokat, ezek az intézkedések azonban nem hozták meg a kellő eredményt. A szerdai akcióban tizennyolc embert állítottak elő, nekik a bírság mellett az árujuk elkobzásával is számolniuk kell – tette hozzá.

A város szeretné legális keretek közé szorítani az árusokat, akik – miután megszűnt a Felsőmalom utcában a belvárosi kispiac – a buszpályaudvar környékén tűntek fel. Közterületi árusításra azonban nem kapnak engedélyt, a vásárcsarnokban pedig csak zöldséget, gyümölcsöt lehet értékesíteni, azt is őstermelőként, illetve igazolva az áru eredetét. Így maradnak a kisebb forgalmat jelentő külvárosi piacok, valamint a pécsi vásár, amely tulajdonképpen csak vasárnaponként működik, a hét többi napján minimális a kereslet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.