Nézőpont: továbbra is közel kétharmados a Fidesz támogatottsága

A Fidesz minden választáson győzni tudott 2006 ősze óta, amire négy év után ismét minden esélye megvan az októberi „harmadik fordulóban” – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából.• Orbán a legnépszerűbb, a többség nagyon elégedett a kormánnyal

MNO
2010. 08. 25. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz–KDNP támogatottsága az aktív szavazók körében közel kétharmados, 61 százalékos. Az MSZP-nek már nincs „ötödik hadoszlopa” – a választási részvételüket biztosra ígérő, aktív szavazók 12 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka a Jobbikot választaná, az LMP pedig 4 százalékot szerezne. 13 százalék azoknak az aránya, akik biztosra ígérték részvételüket egy esedékes választáson, ugyanakkor nem tudták, vagy nem akarták megmondani, mely pártot támogatnák.

A megkérdezettek 62 százaléka elégedett Orbán Viktor miniszterelnöki munkájával és még szélesebb azok köre, akik szerint a kormány kellő határozottsággal lépett fel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben. Míg a Fidesz- és a Jobbik-szimpatizánsok nagy része (85, illetve 62 százalék) egyetért a kérdésben a kormánnyal, az MSZP- és LMP-tábor 76, illetve 77 százaléka negatívan ítéli meg a történteket. A vélemény mögött mélyebb attitűdök, a válaszadók világképe rejlik. Tízből majdnem kilencen (86 százalék) vélik úgy, hogy az országnak a maga útját kell járnia, és nem kívülről érkező elvárásoknak megfelelnie.

A Fidesz népszerűsége szorosan összekapcsolódik a gazdasági várakozásokkal. A most megkérdezettek túlnyomó többsége szerint (65 százalék) a magyar gazdaság az elkövetkezendő időszakban inkább gyarapodni fog, mintsem hanyatlani. Annak ellenére, hogy az emberek saját pénztárcájukon még nem, illetve kevésbé érezhetik a konjunktúra jeleit, a kormány gazdaságpolitikájába vetett bizalom változatlanul nagyarányú.

A kutatás megállapítja, hogy a kormányváltás egyik legfontosabb üzenete a közélet megtisztítása. A kormány eddigi – az előző politikai elit felelősségre vonásával kapcsolatos – intézkedéseivel az emberek 60 százaléka elégedett.

További részletek a Nézőpont Intézet honlapján olvashatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.