A férfit azért keresték, mert a gyanú szerint az utóbbi időben több nőt rabolt ki úgy, hogy táskáikat letépte vállukról – mondta Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy járőr forró nyomos üldözés nyomán a vásártéri városrészben bukkant rá a férfira, aki kétszer is megütötte ököllel az intézkedő rendőrt. A járőr figyelmeztető lövést adott le, majd az elkövetőt az erősítésként érkező rendőrök segítségével elfogták.
A férfival szemben a salgótarjáni rendőrség többrendbeli rablás és más vagyon elleni bűncselekmények, a városi nyomozó ügyészség pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást – közölte a szóvivő.
(MTI)

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány