Balog Zoltán közlése szerint a mostani, hagyományos időpontban tartott, Nemzeti kormányzás mottót viselő találkozón áttekintik a kormányzás eddigi tapasztalatait, s a meghívott kormánytagoktól előretekintést is kapnak a résztvevők.
A kormányzás első nagy lendülete lezárult, jönnek az önkormányzati választások és úgy gondolták, hogy a tapasztalatok összegzése mellett az elkövetkező időszak feladataira is előretekintenek – fejtette ki a kuratóriumi elnök.
A szeptember 4-i találkozón Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tart előadást, míg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az államreformról, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a nemzeti vagyon védelméről, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a magyar vidék jövőjéről beszél majd. Jankovics Marcell a magyar kultúra támogatását, míg Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrások megőrzésének kérdését és újraképezését járja körül. A fideszes politikus közlése szerint a rendezvényen – amely iránt szavai szerint hatalmas az érdeklődés – közel négyszáz vendéggel számolnak. Meghívást kapott Széles Gábor médiaholding-tulajdonos, Csoóri Sándor író, a résztvevőknek lecsót főz Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége.
A kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével. A Somogy megyei településen a tanácskozások nem nyilvánosak. A meghívottak köréről a szervező alapítvány dönt.
Az idén rendhagyó módon májusban is tartottak Kötcsén találkozót, ahol az elmúlt húsz év, illetve nyolc esztendő értékelése mellett az elkövetkező kormányzati ciklus teendőit tekintették át. A miniszterelnök – a Fidesz honlapján akkor megjelent tudósítás szerint – hat fontos kérdésre hívta fel a résztvevők figyelmét az Új kezdet mottójú rendezvényen: kimondható-e, hogy történelmi időket élünk, használhatjuk-e a forradalom szót, mit ért el a forradalom, mi a társadalmi szerződés fogalma, mi a modern jobboldal feladata, milyen segítséget tudnak adni a kötcsei találkozó résztvevői. Balog Zoltán az MTI-nek már akkor jelezte, hogy szeptemberben is lesz találkozó.
A Polgári Magyarországért Alapítvány mellett – amelynek kuratóriumi elnöke Balog Zoltán fideszes politikus – a találkozó szervezői között van a Hermina Szalon, a Belvárosi Polgári Szalon, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány.
(MTI)

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány