A Fidesz az áprilisi országgyűlési voksolást megelőzően is új nyitóoldalt működtetett, „Itt az idő!” szlogennel igyekezve támogatására buzdítani a választókat.
Akkor választási honlapot is létrehoztak, amelyen az érdeklődők többek között megismerhették a párt jelöltjeit, önkéntesnek jelentkezhettek, és az adományküldésről is tájékozódhattak. Egy óra jelezte – másodpercenként visszaszámolva – a választás április 11-i, első fordulójáig hátra lévő időt. Orbán Viktor pártelnök a portálon megjelentetett akkori üzenetében azt írta, Magyarország változás előtt áll, ő pedig arra vállalkozik, hogy az emberekkel együtt egy teljesen új fejezetet nyissanak az ország életében.
Az önkormányzati választási kampánynyitóját szeptember 10-én tartja a Fidesz–KDNP a SYMA csarnokban.
(MTI)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása az egész életünkre hatással bíró döntés