A második félidő jelentős késéssel kezdődött Jimmy Jump magánszáma és a szurkolók újabb „füstfelhője” miatt, a kényszerszünetet a hazaiak vészelték át jobban, s Rajczi Simon nagyszerű centerezését gólra váltotta (3-0). Innentől pedig már nem volt megállás, Mitrovics óriási gólt szerzett, majd Rajczi és Tisza is bevarrt egy ziccert, így fölényessé vált az Újpest sikere.
SIÓFOK–MTK 0-0
Siófok, Révész Géza utca, 500 néző. Vezette: Szabó Zs.
Siófok: Molnár P. – Mogyorósi, Fehér Zs., Graszl K., Novák – Ivancsics (Délczeg, 74.), Lukács T. (Thiago, 83.), Kecskés (Ludánszki, 68.), Tusori – Honma, Sowunmi. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István.
MTK: Szatmári Z. – Vukadinovics (Kálnoki Kis, 37.), Szekeres, Sütő, Vadnai – Pátkai, Gál, Nikházi (Ladányi, 59.) – Szabó Á. – Tischler, Pál A. (Könyves, 67.). Vezetőedző: Garami József.
A zord időjárás alaposan rányomta a bélyegét a két csapat teljesítményére, ilyen körülmények között nem is alakulhatott ki folyamatos játék, elmaradtak a helyzetek is. Egy-egy átlövés jelezte ugyan, hogy a csapatok nem egyetlen pontért szálltak harcba, de ennél többre egyik félnek sem futotta az erejéből, így maradt a gól nélküli döntetlen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!