Remek beszéd volt – méltatja Molnárt az országgyűlési képviselő, aki „szenvedélyességét” ezúttal kötcsei nyaralójában vagy a Szemlőhegy utcai villájában hagyta. Sőt: közli, hogy az Orbán-kormányt sem akarja szapulni. Azzal sem akar foglalkozni meg fog-e bukni a nemzeti ügyek kormánya. Gyurcsányt az érdekli: kire fognak szavazni majd Orbánék ellenében? A Kommunista Ifjúsági Szövetség egykori vezetője önmagát 89-es demokratának, magyar hazafinak minősítette. Vele és táborával szemben állnak a „11-esek”: azok, akik 2011-ben új alkotmányt szeretnének készíteni. Legfontosabb értéknek a szabadságot nevezte Gyurcsány, és olyan nyugatos országot képzel el, amelyben polgárok vannak, nem alattvalók, és gazdaságát a „sokszor utált, ronda kapitalizmus határozza meg, mert nincs jobb”. Innen már tulajdonképpen az MSZP-nek beszélt: mást kíván a haza, mint a választópolgárok – állította. Önkritikát gyakorolva beismerte, hogy a baloldalon is hajlamosak időnként jobban meghallani a választótábor hangját.
Kaptunk ezzel egy újabb képletet Őszödre is: ott a szocialisták maguk között beismerték, hogy micsoda baj az, ha nem a haza érdekét tartja szem előtt a kormány, hanem a választókra hallgat. Rengeteget kibírnak ezek az oszlopok – tűnődtem. Innentől kezdve pedig a jelentőségteljes csehovi csendeket tart a szónok, ilyenkor közelítenek is rá a kamerák: hátha fontos dolgok hangzanak el. S lőn: népszavazás kell a majdan elkészülő alkotmányról, rendszerváltás kell az MSZP-ben, fel akarunk készülni és kormányozni akarjuk az országot. A vakuk kattannak, a taps ütemes és nem akar megszűnni. Egyenként köszönöm meg a tizenkét oszlopoknak a balesetmentes délelőttöt.
Kint még Radnóti Sándor kellemes szivarfüstjében kvaterkázik a progresszív értelmiség és a média. Közben – ezúttal már testőrök nélkül – elviharzik Molnár Csabával és Gréczy Zsolttal Gyurcsány Ferenc. Fotósok és újságírók állják körül, záporoznak a kérdések. Az ex-miniszterelnök blogger egyik rajongója fel is csattan: nem értem, miért kell így rámászni szegényre? Egy biztos: ha igaz, amit Gyurcsány mondott, nevesül, hogy most egy ideig nem fog megszólalni, akkor rámászni sem fognak.
Ha igaz.
Miért másznak szegény Gyurcsányra Radnóti szivarfüstjében? + Képriport
Debreczeni József, Göncz Kinga, Bauer Tamás, Vitányi Iván, Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc értékelte a második Orbán-kormány első száz napját. A Fapados Szalon „live show”-ján az előadók beszédéből többek között megtudtuk, hogy egyszerre zajlik legitimációs hadjárat és fideszes büntetőexpedíció, és hogy Európában nem szokás akkora felhatalmazást kapni, mint amilyent most kapott az „abszolutista, autokrata magyar jobboldal”.• „A Gyurcsány-korszak vissza akar tolakodni” + Videó • Gyurcsány népszavazást akar: ki a '89-es demokrata? + Képriport + Videó
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!