Egy és negyed óra. Ennyi idő alatt csapódott be, illetve zuhant le négy utasszállító repülőgép az Egyesült Államok területén. Az első kettő a WTC épületébe repült bele: több tízezer liter kerozinnal a tankjukban szárnyas pokolgépként rombolták le a Világkereskedelmi Központ épületét. Médiatörténeti jelentőségű, hogy az első becsapódás után mindössze tizenöt perc telt el, amikor a déli torony felé száguldó utasszállító robbanását és összeomlását már élőben közvetítette a televízió.
Percek múlva értesültünk arról is, hogy eltérített géppel támadták meg a Pentagont, és megtudhattuk azt is, hogy a máig tisztázatlan körülmények között, Pittsburgh közelében lezuhant repülőn az utasok hazatelefonáltak, hogy elbúcsúzzanak szeretteiktől. Még ezen a keddi napon jutott tudomásunkra: a merénylet mögött Oszama bin Laden és az al-Kaida áll – noha a mai napig nem vállalta magára egyetlen terrorcsoport sem. Amerika – érthető módon – pánikba esett. Megszületett az úgynevezett hazafias törvény, megindultak a Hummerek és az Apache-ok Afganisztánba, majd két év múlva Irakba. És ami talán még ennél is felforgatóbb jelentőségű volt: a multikulturalizmus paradicsoma, a „nagy olvasztótégely”, a „népek salátástálja” megvonta minden bizalmát az iszlám kultúrától – éljen képviselője akár az Egyesült Államok területén, akár bárhol máshol a világban.
Nem is látszik?
Éppen ezért fogadták és fogadják – enyhén szólva – vegyes érzelmekkel annak a kétezer fős iszlám szabadidőközpontnak a felépítését, amelyben az előadóterem, a színház, a fitneszcenter, az úszómedence, a könyvesbolt, a kosárlabdapálya mellett helyet kapna egy mecset is. A Cordoba-ház – nevét arról a spanyol városról kapja/kapná, ahol az arab hódítás következtében sajátos, különböző hagyományokat ötvöző építészeti stílus jött létre – két utcára lenne a Ground Zerótól, a szeptember 11-i tragédia emlékhelyétől. A vita hevességét mi sem jellemzi jobban, mint hogy azok, akik felépítenék a kulturális központot, azzal érvelnek, hogy a mecsetet magába foglaló komplexum a Ground Zerótól nem is látszik. Mind az ellenzők, mind a helyeslők soraiban találunk muzulmánokat, konzervatívokat, demokratákat, valamint az áldozatok hozzátartozóit tömörítő szervezeteket.
Támogatja az ötletet Michael Bloomberg, New York polgármestere is. „Nagyon alkalmas helynek” tartja a helyszínt, mely szerinte azt üzenné a világnak, hogy „Amerika mindenki számára biztosítja a vallás szabadságát”. Barack Obama ennél árnyaltabban fogalmazott: „A muzulmánoknak ugyanolyan jogaik vannak, hogy gyakorolhassák vallásukat, mint mindenki másnak az országban. Ebbe beletartozik az is, hogy közösségi házat építhessenek magánterületen Manhattan területén, összhangban a hatályos törvényekkel és szabályokkal”. Később úgy nyilatkozott: általánosságban beszélt a szabad vallásgyakorlás jogáról, és nem akarta kommentálni, jó döntésnek tartja-e, hogy mecset épül a kérdéses helyszínen.
2011. szeptember 11.
A muzulmán vallású, ám önmagát neokonzervatívnak valló Stephen Schwartz pedig azzal érvel a Cordoba House ellen, hogy már maga az alapötlet ellentétes a szufi filozófiával, mert sérti mások érzékenységét, és veszélyezteti az amerikai muzulmánokat. Így van ezzel a Tea Party mozgalom vezetője, Sarah Palin is, aki felesleges provokációnak nevezte több alkalommal is az ötletet, amelyet egy augusztusi felmérés szerint az amerikaiak 68 százaléka sem látna szívesen. Schwartz egyébként úgy vélekedik a projekt megálmodójáról, Feisal Abdul Raufról, hogy szervezetei radikálisak és gyanúsak. Rauf azonban tántoríthatatlan: nemrég a New York Timesban azt írta, hogy a mecset igenis fel fog épülni. Erről egyelőre semmi biztosat nem tudni, ahogy az eredetileg tervezett átadási dátumról sem (2011. szeptember 11-e a kitűzött időpont...).
Korán- és zászlóégetés
Ennél is nagyobb vita követte Terry Jones tiszteletes ötletét. A független pünkösdista egyház floridai vezetője arra készült, hogy a „terrorizmusra válaszul” Koránokat égessen. Érve a következő volt: „Minket okolnak azért, amit mások tesznek vagy akarnak tenni, így hát miért ne küldhetnénk nekik, az iszlamistáknak üzenetet, hogy ne tegyétek. Ha ők támadnak minket, akkor mi is támadjuk őket. Minket nem érdekel az iszlám törvénykezés, a sarija, és nem toleráljuk a fenyegetőzésüket, a radikalizmusukat, mert mi az Egyesült Államokban élünk”. Ötlete elképesztő felháborodást váltott ki: Indiában és Pakisztánban már szeptember 11-e előtt elkezdték égetni a csillagos-sávos lobogókat és a Terry Jonest szimbolizáló bábukat – mintegy „válaszul”. Afganisztánban pedig a tiltakozók kövekkel dobálták meg a NATO-támaszpontot. A katonák a tömegbe lőttek, egy részvevő meghalt.
A szektavezér is sorra kapta a halálos fenyegetéseket, ezért fegyvert csatolt az oldalára és azt nyilatkozta: csak az amerikai elnök kérésére mondjon le a tervéről. Az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok parancsnokának korábbi kérése nem volt elég. David Petraeus tábornok ugyanis azért kérte a performance lefújását, mert „veszélyeztetheti a csapatainkat, és bajokat okozhat (...) nemcsak itt, hanem az egész világon”. Törvény egyébként nincs, ami a könyvégetést tiltaná – igaz, nem szankcionálható sehogy az sem, ha valaki Amerika területén égeti el a nemzeti lobogót. Obama nem szólalt meg az ügyben, ám a közfelháborodás akkora volt, hogy Jones az ABC News-nak pénteken már úgy fogalmazott a könyvégetéssel kapcsolatban, hogy ő és egyháza „azt tervezik, hogy nem teszik meg”.
Előbb vagy utóbb
„Nincs miért sajnálkoznom, teljességgel biztos vagyok abban, hogy az összecsapás a két kultúra között előbb vagy utóbb bekövetkezik” – ezt már a csütörtökön, Potsdamban kitüntetett Kurt Westergaard nyilatkozta. Ő pedig már csak tudja: ő rajzolta azokat a karikatúrákat, amelyek Mohamedet ábrázolták bomba formájú turbánban, égő kanóccal.
A történelem tehát nem ért véget, Francis Fukuyamával szemben Samuel Huntingtonnak lett igaza. Az összecsapás tehát folytatódik, fegyverszünetre pedig továbbra sincs kilátás.
