A legtöbb tagállam vonakodik a változtatásoktól

Az Európai Unió soros elnökségét januártól átvevő Magyarország szerint a tagállamok körében nincs komoly igény az alapszerződés lényegi megváltoztatására. Erről Győri Enikő államtitkár beszélt kedden egy brüsszeli sajtótájékoztatón.

MNO
2010. 10. 26. 19:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A változtatásnak igen korlátozottnak kell lennie. Senki sem akarja kinyitni Pandóra szelencéjét – mondta az Európa-ügyi államtitkár. A legtöbb tagállam vonakodik a változtatásoktól… Meg akarják érteni, hogy miért van szükség erre a döntésre… Angela Merkel német kancellárnak és Nicolas Sarkozy francia elnöknek nehéz dolga lesz, ha meg akarják győzni a többieket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz – tette hozzá a brit hírügynökség szerint.

A szerződésmódosítást elsősorban Franciaország és Németország erőlteti, a fő céljuk, hogy a reformok látványosabbak legyenek, és nagyobb szigorral tudjanak fellépni a pénzügyi szabályokat megszegő tagok ellen. Az EU-tagországok hétfői külügyminiszteri ülésén azonban több résztvevő határozottan ellenezte a nehézkes és kockázatos eljárást jelentő alapdokumentum-változtatást. A lisszaboni szerződés több mint nyolcévi alkudozás után csak idén lépett hatályba, és a tagállamok többsége nem szeretné ilyen hamar újra megnyitni a vitát.

A tagországok állam- és kormányfői csütörtökön kezdődő brüsszeli találkozójukon foglalkoznak a reformokkal. A soros elnökséget jelenleg adó Belgium azt reméli, hogy az értekezleten konszenzus születik, és megbízzák Herman Van Rompuy uniós elnököt, hogy vizsgálja meg: milyen módon lehet megállapodni a változtatásokról és azok bevezetéséről.

Ha erről megállapodás születik, az uniós szabályok alapján kormányközi értekezletet kell tartani. Győri Enikő közölte: ha ez Magyarország EU-elnöksége idején történik, az értekezlet elnöke Orbán Viktor magyar kormányfő lesz, nem pedig Van Rompuy. Ez az álláspont a hírügynökség megjegyzése szerint megoszthatja a tagállamokat. – Orbán Viktor miniszterelnök lesz az elnök, nem Herman Van Rompuy. Ha meg kell csinálnunk, megcsináljuk – idézte a Reuters Győrit. Az Európai Bizottság kedden közölte: nem támogatja, hogy a szigorúbb pénzügyi szabályok bevezetését az alapszerződés módosításával kössék egybe. Olli Rehn pénzügyi felelős kijelentette: a bizottság „messze jobban szeretné” szerződésmódosítás nélkül kivitelezni a reformokat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.