Elgázolták a gyermekét, ezért összeverte a mentőket

Megtámadta a balesethez kiérkező mentőápolót és gépkocsivezetőt kedden délután annak a gyermeknek az édesapja, akit egy autóbaleset során az egyik autó elsodort.

MNO
2010. 10. 27. 19:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Teol.hu információit megerősítette Benkó József, az Országos Mentőszolgálat dél-dunántúli régiója Tolna megyei kirendeltségének vezető mentőtisztje. Mint arról a hírportál korábban beszámolt, a kisgyermek könnyű sérülést szenvedett, miután egy kisteherautó és egy személygépkocsi összeütközött. A kisteherautó felhajtott a járdára, s az anyja mellől elsodorta a babakocsival együtt a kisgyermeket.

Benkó József elmondta, az anyuka a karjában vitte a mentőápoló elé a gyermeket, aki azonnal elkezdte vizsgálni, akkor érkezett a helyszínre az apa. Ő először a gázolót kezdte el bántalmazni, majd megtámadta a mentőápolót és a gépkocsivezetőt is. A két mentő közül a gépkocsivezető nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az apa ellen a rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást – húzta alá.

(teol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.