Az embereket nem lehet megtéveszteni, mégis nagyon szomorú, hogy kompromittálódott emberek elindulnak a választáson – fogalmazott a hírTV-nek Hassay Zsófia, a polgári erők VI. kerületi polgármesterjelöltje, célozva Verók István eddigi kerületvezető Andrássy úti ingatlanbotrányára. A részvételi adatok – reméli – a Fidesznek kedveznek majd, de figyelmeztetett, hogy az önkormányzati választásokon mindig alacsonyabb a részvétel, mint a tavaszi választások alkalmával. Azzal kapcsolatban, hogy a kerületben az egyik szavazóhelyiségben bedobtak egy őszödi beszédet játszó telefont az egyik urnába, úgy vélekedett: „meglepő fordulat volt”, de helyben sikeresen kezelték a helyzetet.
Ahol az emberek elkezdték a változást, ott be is akarják fejezni, így Budapesten is – mondta el a hírTV-nek Rogán Antal. Belváros-Lipótváros polgármestere úgy fogalmazott: bízik abban, hogy Tarlós Istvánt nemcsak megválasztják a főváros vezetőjének, hanem nagy aránnyal tud majd győzni. Rogán közölte azt is: ez a választás lendületet adhat a kormánynak és a parlamentnek is.
Kiss Péter népbarát politikát hírdetett meg
Ott, ahol azt feltételeztük, hogy jelöltjeink állni fogják a sarat, ott állták a sarat – mondta el a hírTV-nek Kiss Péter. Az MSZP-s politikus úgy fogalmazott: a hagyományos baloldali bázisokban elmentek szavazni az emberek, mert látták a választások tétjét. A párt jövőjéről úgy beszélt: népbarát politikát kívánnak folytatni.

62 – Édesanyját köszöntötte saját születésnapján Orbán Viktor