Egy 40 év körüli kaposvári motoros Sümeg felől haladt Tapolca irányába, amikor járművével egy kanyarban – eddig ismeretlen okból – áttért az úttest túloldalára, és ott összeütközött egy szemből érkező személyautóval – mondta Bankó Magdolna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A balesetet okozó motoros ezután átvágódott az eredeti sávjába, ahol hátulról belehajtott egy másik motoros. A második motoros az ütközés következtében szintén áttért az úttest túloldalára, és ott összeütközött egy szemből érkező másik személygépkocsival – tájékoztatott a sajtóügyeletes. A második motor kigyulladt, teljesen elégett, és totálkárosra tört a balesetet okozó motor, valamint a vele ütköző személygépkocsi is – tette hozzá.
Az elsőként ütköző személyautó vezetője nem sérült meg, viszont a járművében hátul egy 10 éves gyermek ült, akit súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállított a veszprémi kórházba – mondta az ügyeletes. A motorok vezetői súlyosan, utasaik könnyebben sérültek meg – ismertette Bankó Magdolna.
A mentőktől származó korábbi hírek is több súlyos sérültről szóltak, de akkor még úgy tudták, hogy a balesetben – amelynek helyszínére két mentőhelikoptert és rohamkocsit is küldtek – egy motorkerékpár és egy személyautó ütközött össze.
(MTI)

Szijjártó Péter elmondta, kik vásárolták az EU-ból a legtöbb orosz LNG-t