Semjén: A tavaszihoz hasonló győzelem kapujában állunk

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a Fidesz–KDNP a tavaszihoz hasonló győzelem kapujában áll.

MNO
2010. 10. 03. 18:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP elnöke a választási részvétellel kapcsolatban vasárnap este újságírók előtt azt mondta, az emberek elégedettek voltak a kormány működésével, így sokan elmentek szavazni. A szocialista tábornak van egy olyan része, amelyik belátta: a kormány eredményei az egész országnak jók, „ezért eljöttek ránk szavazni” – fogalmazott a kormányfő helyettese. Semjén Zsolt arról is beszélt, hogy maradt az MSZP-nek egy bizonyos tábora, de az is látható, hogy az MSZP-ből kiábrándult szavazók egy része otthon maradt. Hozzátette: ebből ered a korábbinál kisebb részvételi arány. A KDNP-s politikus úgy értékelte az eddigi eredményeket, hogy „a saját táborunk egyetértett a kormány munkájával, lendületben voltunk, a saját táborunk eljött szavazni”.

Ugyanakkor érthetőnek tartotta, hogy azok, akik „értékrendileg és szocializációs szempontból” MSZP-szavazók voltak, és nem akartak a Fidesz–KDNP-re szavazni, azok kiábrándulva a pártjukból, otthon maradtak.

Arra a kérdésre, hogy az eddigi „szokásoktól eltérően” nem Budapesten volt a legmagasabb a részvétel, felidézte, a fővárosban az MSZP-nek és az SZDSZ-nek voltak korábban a legerősebb hadállásai. Az, hogy most Budapesten kevesebben mentek el, pont azt támasztja alá, hogy a saját táboruk elment, a balliberális oldal tábora pedig megoszlott: egyik része a Fidesz–KDNP-re szavazott, egy része a szocialistákra voksolt, míg egy része, miután kiábrándult a saját pártjából, otthon maradt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.