Semmiképpen sem állhat le a munka, fel kell tárni a múltat

Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője szerint folytatódnia kell az egyházi közelmúlt feltárására vonatkozó munkának, amelyet a MEE tényfeltáró bizottságának tagjai eddig is jól végezték.„Meg kell ismerni a múltat, hogy tanulni lehessen belőle”

MNO
2010. 10. 30. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi egyházvezetéssel rokoni vagy névrokoni kapcsolatban álló, illetve a ma még élő érintett egyháztagok múltbeli tevékenységének vizsgálatát kell előtérbe helyezni – szorgalmazta az országos felügyelő, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Magyarországi Luther Szövetség szombati rendezvényén, Az ügynökkérdés feldolgozásának egyházi fogadtatása és teológiai értékelése című konferencia kerekasztal-beszélgetésén.

Prőhle Gergely a legfőbb problémának azt a leegyszerűsítést nevezte, miszerint sokan csak azt a kérdést teszik fel, hogy „valaki ügynök volt-e vagy sem”, mert – álláspontja szerint – másként volt ügynök egyik vagy másik beszervezett egyházi személy. Intellektuálisan, igényesen kell megközelíteni az egyes ügyeket, ahogy ez eddig is történt, akkor a kiengesztelődés is sikeres lesz – fogalmazott.

A Háló – Dokumentumok és tanulmányok az MEE és az állambiztonság kapcsolatáról 1945-1990 című kötet szerzőivel tartott kerekasztal-beszélgetés moderátoraként rámutatott: az ügynökök között „nagyon sok okos, világlátott és érdekes ember volt”, ez azonban „nem ment senkit erkölcsileg”. Mirák Katalin történész, a tényfeltáró bizottság tagja, a kötet szerkesztője kiemelte: az egyház soraiból számtalan visszajelzést kaptak a könyvvel kapcsolatban, ezek között több a negatív hozzászólás, mint a pozitív. Egy volt hálózati személy pedig levélben tiltotta le a vele 2007-ben készített interjú közlését. Véleménye szerint az Evangélikus Élet dupla oldalas, a kötetről szóló cikke „tendenciózusra sikeredett, de a kötetet nem mutatta be”.

A világi médiumok ugyanakkor dicsérően arról írtak, hogy a történelmi egyházak közül elsőként adtak közre tanulmánykötetet az ügynökkérdésről. A zsinat októberben megfogalmazta, hogy a további köteteket még kifogástalanabbul kell elkészíteni, és továbbra is támogatja a többi 8-10 kötet kiadását – mondta Mirák Katalin. Mint kifejtette: a konkrét észrevételek mögött meghatározóan az áll, hogy ki mit gondol az 1945-1990 közötti időszakról, az MEE akkori szerepéről és szolgálatáról, a saját szolgálatáról, az ügynöki szerepvállalásról, a múlt lehetséges megismeréséről, a tényfeltárásról.

Beszámolója szerint többen „valóságos egyházrombolásnak” nevezték a bizottság munkáját, mások azt állítják, „politikai megrendelésre” készültek a történészi tanulmányok. Vannak, akik szerint nem elég differenciált az ügynökök bemutatása, mások szerint pedig a tartótisztek sokkal nagyobb bűnösök, mint maguk az ügynökök. Felhívta a figyelmet arra: könyvsorozatról van szó, ezért az igazi mérleget erről a legvégén érdemes megvonni.

Csepregi András, a tényfeltáró bizottság evangélikus lelkész tagja, a korábbi Oktatási és Kulturális Minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának vezetője megjegyezte: számára a fő motiváció a munkában való részvételre az a korábbi tapasztalata volt, hogy „mi az egyházban bizonyos dolgokról még nem vagyunk képesek beszélni, tabuk vannak”.

Mint mondta, az érdekérvényesítés technikái közöttünk éppolyan eszközökkel folynak, mint a világban, pedig van Bibliánk, van hitvallásunk. Aki egyházon kívülről látja a bizottság munkáját, az a társadalom más szakmai közösségeihez, csoportjaihoz – amelyek szintén érintettek az állambiztonsági együttműködésben – méri az egyház ügynöki tevékenységet feltáró munkáját – jegyezte meg.

Balás István, a bizottság jogász tagja elmondta: ő javasolta, hogy a kötetben először a valódi, utána pedig a fedőneveket tegyék nyilvánossá. Az lenne a szerencsés, „ha ezzel a témával már réges-régen végeztünk volna” – vélekedett.

Utalt arra, hogy szélsőséges különbségek vannak az ügynöki jelentések között. Az ügynökjelentés elemzésén túlmenően minden érintett egyházi munkásságának értékelését is el kell végezni, ez azonban már nem a történészek feladata – fűzte hozzá.

Kertész Botond, a bizottság egyik történész tagja kiemelte: nem lehet egyszerre egyszerűen és cizelláltan is megírni egy-egy tanulmányt. Sokan azzal fordultak hozzájuk, hogy ne foglalkozzanak ezzel a témával, mert „még túl közel van ez a korszak” – hívta fel a figyelmet.

„Fáj az egyháznak”, amikor kiderül egyik-másik személyről, hogy az állambiztonsági szerveknek jelentettek. Eddig összesen két érintett volt, aki kiállt egyházi közössége elé, és nyilvánosan megbánta korabeli tettét – mutatott rá.

Ittzés Ádám, a bizottság történész tagja döbbenetesnek nevezte, hogy volt olyan püspök, aki a jelentéseiben teljes mértékben azonosulni tudott a pártállami szóhasználattal. Arról is beszélt, hogy a hálózati személyeknek több kategóriája volt, ezért nem helyes minden hálózati személyt ügynöknek nevezni.

Hozzászólásában Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere elmondta: „szükség van arra, hogy a múltunkat megismerjük, ez a munka pedig sürgető”, mert az érintettek idősek, de még élnek, s ők is megszólalhatnak egy-egy ügyben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.