Szepesi kommentálja az erdélyi gálameccset

Nagy idők focija címmel gálamérkőzést szervez a százéves Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Partiumi Keresztény Egyetem Sportklubja (Partium FC).

MNO
2010. 10. 27. 13:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nagy idők focija című rendezvényt Tőkés Máté, a Partium FC elnöke hívta életre, a nagy elődök előtt tisztelegve. Ebből az alkalomból szerdán sajtótájékoztatót tartottak Tőkés László EP-alelnök váradi európai parlamenti irodájában.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke úgy vélte: a Nagyváradi Atlétikai Club a magyar és a román kulturális örökség része, hiszen 1944-ben Magyarországon, 1949-ben pedig Romániában nyert bajnokságot. „Azt a szellemiséget képviselte, mely Váradot jellemezte a múlt században, ezt szeretnénk átmenteni a 21. századba” – közölte. Arra hívta fel a figyelmet: a gálamérkőzés fővédnöke Schmitt Pál magyar államfő, és a támogatók közt vannak Doina Melinte és Czene Attila román, illetve magyar sportügyi államtitkárok.

Jenei Imre mesteredző szerint a meccs két állam közti baráti jellegű találkozó lesz, amely közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket a sporton keresztül. Papp László volt futballista megítélésében is a NAC közös örökség, és örvendetes, hogy napjainkban az emberek emlékezhetnek a múltra és a szép élményekre, kötődhetnek valamihez, „nem gyökértelenül mossa őket az idő”.

Főszervezői minőségében Tőkés Máté a programot ismertette. November 13-án, szombaton fél kettőkor nosztalgiavonat érkezik Budapestről, amely Magyarország öregfiúk csapatát és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) focistáit szállítja. A váradi állomásról a rezesbandával és mazsorettekkel kiegészült menet a Bodola Stadionba vonul, ahol 14 órakor kezdődik a meccs.

Az első félidőben az erdélyi (edző: Jenei Imre) és a magyarországi öregfiúk (edző: Buzánszky Jenő), a második játékrészben a Partium FC és a PFLA csapatai mérkőznek meg egymással. A kommentátorok Szepesi György és Cristian Ţopescu lesznek. Egy jegy 7 lejbe kerül, a bevételt a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak ajánlják fel.

Pályára lép többek közt Bölöni, Szatmári I, Szatmári II, Papp László, Esterházy Márton, Urbán Flórián és Wukovits László is. A meccs után a PKE dísztermében kiállítás nyílik régi fotókból, majd állófogadással zárul az ünnepség.

(erdon.ro)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.