A bíróság bűnösnek találta a férfit zsarolás bűntettében is, három esetre vonatkozóan, amelyek közül egy kísérleti szakban maradt. A vádlottat halmazati büntetésként 10 év börtönbüntetésre ítélte, hat évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá a perköltség megtérítésére kötelezte.
Tavaly szeptember 18-án Kistormás határában, egy kukoricásban holtan találtak egy 64 éves helybeli férfit, akit a vizsgálatok szerint a saját csavarhúzójával öltek meg. A rendőrség egy helybéli férfit, a sértett korábbi munkatársát gyanúsította meg a gyilkossággal. A férfit őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. A szakértői vizsgálatok során megtalálták az emberöléshez használt csavarhúzón a vádlott DNS-anyagát.
A bíró az ítélethirdetéskor hangsúlyozta, hogy a szakértők csak a sértettől és a vádlottól származó DNS-nyomokat találtak a szerszámon, harmadik személy jelenlétét kizárták. A vádlott a gyilkosság elkövetését mind a nyomozás során, mind az ítélethirdetéskor tagadta. Védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
(MTI)

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!