A megemlékezés, amely a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság, valamint a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet támogatásával jött létre, az Európai Parlament Antall József épületében került megrendezésre.
Tőkés beszédében kiemelte, hogy míg 2006-ban a megemlékezést a budapesti atrocitások ellehetetlenítették, 2010-ben, 54 évvel a forradalom után végre békében, az ünnep igazi szellemében emlékezhetünk. Az Európai Parlament alelnöke felhívta a figyelmet, hogy bár mind az 1956-os, mind pedig a romániai 1989-es forradalmat az elmúlt korszak posztkommunista kormányai elrabolták, ellopott forradalmakká tették, azokat most visszavettük.
Tőkés rámutatott, hogy az ok, amiért egy magyar ünnepségen erdélyi és moldvai csángó csoportok körében ünnepelünk, hogy az 1956-os forradalom erőszakos, véres következményei a határon túli magyarságot is sújtották. S annak ellenére, hogy az erdélyi magyarság nem vett részt a magyar forradalom kirobbantásában, a büntetés rájuk is kiterjedt; kirakatperek, kivégzések sorozatára került sor, amelyeknek áldozatai között román nemzetiségűek is voltak. Tőkés hangsúlyozta, hogy igazságot kell szolgáltatni a forradalmakat követő megtorlások valamennyi áldozatának.
A programot a beszédek mellett Nyisztor Ilona csángó magyar népdalénekes, a csángó Pusztinai Hagyományőrző Csoport, valamint a csíkszeredai Heveder Együttes műsora színesítette.

Így lehet megelőzni a leggyakoribb közúti veszélyeket