Véresre verték, mert nem volt gyerekülés az autóban?

Véresre verték a rendőrök a saját gyerekei szeme láttára október 23-án éjszaka Pincehelyen – állította egy helyi férfi a TV2 Tények című műsorának keddi adásában.

MNO
2010. 10. 27. 6:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi elmondása alapján a rendőrök megállították járművét, majd – szerinte – ok nélkül megbilincselték, a földre fektették és gumibottal ütötték. Állítja, minden bűne az volt, hogy nem volt gyerekülés a kocsiban. A riportból kiderült az is, hogy a családfő feljelentést tett, az ügyészek szerint pedig megalapozott a gyanú, így nyomozás indult az ügyben.

Badáczy Szabolcs, a Tamási Rendőrkapitányság hivatalvezetője a Teol.hu kérdésére elmondta, három gyermek utazott a kocsiban, de csak egy gyermekülés volt. Ezért akarták felelősségre vonni a férfit, aki az intézkedésnek ellenállt. Hozzátette: a járőrök emiatt használták a kényszerítő eszközöket. A férfi ellen közigazgatási eljárás keretében szabálysértési eljárást indult. A hivatalvezető elmondta, a parancsnokok kivizsgálták és jogszerűnek találták az intézkedést.

(teol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.