Temmel András, a Bamosz főtitkára szerint ez nem meglepő, hiszen korábban is tapasztalható volt, hogy év végére a lakossági befektetések elmaradnak az év közbeni szintektől, ez az időszak inkább a fogyasztásról, mint a megtakarításról szól. A Bamosz-tagok által kezelt befektetési alapok összesen 1,3 milliárd forintot vonzottak novemberben, a vagyon a piaci teljesítmény hatására pedig 10,1 milliárd forinttal nőtt. Novemberben összességében 0,3 százalékkal bővült az alapok vagyona, a hónap végén a Bamosz-tagok 451 hazai befektetési alapban összesen 3750 milliárd forintot kezeltek.
A hagyományosan lakossági terméknek számító likviditási, pénzpiaci és rövidkötvényalapokon kívül a hosszúkötvény- és a tisztarészvényalapokból történt tőkekivonás novemberben. Friss tőke érkezett viszont elsősorban az intézményi, illetve a kockázatosabb – származtatott, részvénytúlsúlyos – alapokba. A lakossági befektetők novemberben inkább visszaváltottak, illetve a garantált és az ingatlanalapokat választották. A hazai és nemzetközi részvénypiacok estek ugyan novemberben, a részvényalapok hozamaiban viszont a forintgyengülés pozitív hatása is megjelent, így összességében pozitívabb képet mutattak. A nyilvános részvényalapokba 350 millió forint friss befektetés érkezett, a piaci teljesítmények pedig összességében további 4,9 milliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát, így novemberben 1,4 százalékkal, 395 milliárd forintra nőtt a részvényalapok vagyona.
A garantált alapok piacán több új alap is elindult novemberben, így az alapokba összesen 7,1 milliárd forint érkezett, bár a piaci teljesítmények 2,6 milliárd forinttal csökkentették az alapok vagyonát. A garantált alapok vagyona összességében 1,1 százalékkal nőtt, 427 milliárd forint volt a hónap végén. Továbbra is szépen gyarapodik az ingatlanalapok vagyona, ezek a termékek novemberben 4,4 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és további 3,8 milliárd forint hozamot termeltek. Vagyonuk a hónap végére 2 százalékkal, 423 milliárd forintra nőtt. A pénzpiaci alapok vagyona novemberben – a nagymértékű visszaváltások következtében – 0,1 százalékkal csökkent. Összesen több mint 12 milliárd forint távozott az alapokból, bár 11,3 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk, így a hónap végén a teljes vagyon 1387 milliárd forint alá csökkent.
A kötvényalapok vagyona 3,6 százalékkal, 299 milliárd forintra csökkent, aminek oka a tőkekivonás mellett elsősorban a novemberi jelentős hozamemelkedés. A kötvényalapokból összesen 4,1 milliárd forint tőkét vontak ki, és mintegy 7,2 milliárd forint hozamveszteséget is elszenvedtek. A zártkörű értékpapíralapok vagyona 0,1 százalékkal, 568 milliárd forintra csökkent. Novemberben 1,7 milliárd forint érkezett az alapokba, főként a részvényalapokba. A piaci teljesítmények, elsősorban a részvényalapok teljesítménye ugyanakkor 2,2 milliárd forinttal csökkentette a vagyont.
(MTI)
Hatalmasat léphet előre a fiatalok otthonteremtése, és még az ingatlanpiacnak is jól jön az új hitel
