A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, Balásy Zsolt elmondta, hogy a nemzetközi piacokhoz hasonlóan eseménytelen kereskedésre lehet számítani. Néhány, eddig „hányatott sorsú” kis papírban lehetnek aktívak a spekulánsok, „más úgysem kereskedik már idén” – vélekedik az elemző.
Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. vezető befektetési tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy a Moody’s éppen most minősítette le Írországot, ami miatt a nemzetközi piacokon eladói nyomás alakulhat ki. Ilyen esetben ugyanis a befektetési alapoknak záros határidőn belül értékesíteniük kell az adott ország értékpapírjait – magyarázta a tanácsadó. Az Equilor vezető befektetési tanácsadója pénteken a magyar piacon stagnálást vár. Az FHB-ról elmondta, hogy addig, ameddig az Európai Unió vizsgálata tart az állami támogatásról, addig az „feszültséget” jelenthet a papír árfolyamában a bizonytalanság miatt.
A CIB elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy pénteken nem várható jelentős piacmozgató adat közzététele sem Amerikában, sem Európában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,93 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 21 215,78 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen alakult, a Molnak és az OTP-nek csökkent az árfolyama, míg a Magyar Telekom és a Richter nyereséggel zárt. A Mol árfolyama 255 forinttal, 1,30 százalékkal, 19 300 forintra csökkent, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 38 forinttal, 0,72 százalékkal, 5250 forintra gyengült, forgalma 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,56 százalékkal, 521 forintra erősödött, forgalma 584,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 0,52 százalékkal, 42 820 forintra nőtt, a részvények forgalma 604,7 millió forintot ért el.
(MTI)
Elhidegültek Macronék, a látványos feszültség tovább fokozódik
