Hazajött Szibériából

A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár reprintben kiadta Markó Marcell ferences szerzetes első világháborús hadifogolynaplóját. A kötet először 1936-ban jelent meg Pápán, a hadifogságban elhunyt hősök pápai emlékharangját előkészítő bizottság kiadásában. A pápai ferences kolostor lakójának visszaemlékezései nagy sikert arattak, a könyv több kiadást ért meg, és legalább húszezer példányban fogyott.

A mára elfelejtett kötet újbóli kiadása Hermann István könyvtárigazgató érdeme, aki szívén viseli az 1950 óta ferences jelenlétet nélkülöző iskolaváros ferences hagyományainak ápolását. Markó Marcell alig húszéves korában, a Monarchia katonatisztjeként esett fogságba sok ezer társával együtt, még a háború korai szakaszában. Ferences hivatása fogságának negyedik évében, kalandos szökésének hetei alatt érlelődött meg benne, mégpedig egy szibériai kis település katolikus templomában, ahol három év után először vehetett részt szentmisén. A szó vulgáris értelmében Isten háta mögötti településen tapasztalja meg az Úr és az ő szentjeinek valóságos jelenlétét és hívását. A szibériai templom oltárképén a keresztre feszített Jézus mellett Szent Ferencet és Árpád-házi Szent Erzsébetet látta, akik valóságosan magával ragadták az oly sok szenvedésen átesett, megalázott, mindenétől megfosztott fiatalembert.

Itt fogadta meg, ha egyszer épségben hazaér, jelentkezik Szent Ferenc fiainál, akikről gyerekkori élménye annyi volt, hogy falujukba rendszeresen jöttek koldulni a sümegi barátok. Ő is koldussá, senkivé vált evilági értelemben a szibériai fogolytáborokban, de a szegénység sohasem vetkőztette ki emberi mivoltából, hanem éppen e szegénység révén jutott el élete nagy döntéséig, Assisi szegénykéjének követéséhez.

Rengeteg kalandot, megfigyelést, tanulságot oszt meg az olvasóval a szerző. Egyrészt a bajtársiasságról, amely a hadifoglyok többségét jellemezte, a sok bizonytalanság és nélkülözés közepette is valahogy élhető világról. A táborokban viszonylag biztonságban voltak a foglyok, amíg a cári rendszer össze nem omlott. Hogy jobban teljék az idő, színdarabokat adtak elő, újságot szerkesztettek, igyekeztek szépen, áhítatosan megünnepelni karácsony szent napját, egymástól nyelvet, szakmát, művészetet tanulhattak. Egy-egy tábor ország volt az országban. Azonban mikor a cárizmus összeomlott és a fehérek–vörösök között megkezdődött a polgárháború, bizony nagyon keserves időszak következett.

Érdekes, hogy a szerző megszerette – ha nem is fogva tartóit –, de az orosz embert, különösen a szibériai parasztot. E népet hite, segítőkészsége, mindenkiről jót feltételező gyermeki hozzáállása miatt a világ legevangéliumibb népének nevezi. Miközben azt sem hallgatja el, hogy a magyarok körében verbuválódott „vörös katonák” voltak a magyar hadifoglyok legfőbb és leggonoszabb ellenségei.

Paszternak és Szolzsenyicin világába vezet be az éles szemű magyar fiatalember. A cári és a bolsevik világ átmeneti időszakának összetettségét, élhetetlenségében is élhető valóságát segít megértenünk. Sohasem kerülhetünk olyan körülmények közé, amelynek ne volna Istentől rendelt célja, értelme, jutalma – így summázza tapasztalatait. Aki a hadifogság purgatóriumának szenvedéseit, csalódásait, megaláztatásait és igazságtalanságait átélte, lelki értékekkel gazdagodhatott – közölte a ferences sajtóközpont.