Pénteken gyakorlatilag elfoglalta a főváros sétálóutcává alakított bulevárját a Vetvendjosa (Önrendelkezés) mozgalom. A hivatalos kék-sárga koszovói helyett piros-fekete albán zászlóval lobogózták ki az utcát, amelynek a végébe egy hatalmas színpadot építettek az esti kampányzáró bulira. A helyi politikában új erőnek számító párt főként a fiatalokra épít, és nyíltan hangoztatja az Albániával való egyesülés szükségességét. Este tíz százalék körüli eredményre számíthatnak.
A szombat már a nagy pártoké, vagyis a rivális erőké, és ők uralják a televíziós kampányokat is, amelyekből az idegen számára megdöbbentő mennyiség zúdul a nézőre. Amerikai mintára tűzijátékkal megspékelt nagygyűlések, diadalittas zenék és persze a nagy formátumú politikusok: az egyikben az UCK, vagyis a Koszovói Felszabadító Hadsereg alapítója, Hashim Thaci leköszönő kormányfő (ő a Koszovói Demokrata Pártot, vagyis a PDK-t vezeti), a másikban pedig a főváros népszerű polgármestere, Isa Mustafa pózol a kamerának – utóbbi a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) frontembere.
Az elmúlt három évben az e két párt alkotta nagykoalíció vezette az országot, de nem tudták társbérletben kitölteni a négyéves ciklust. A koalíciós szakításhoz egy alkotmánybírósági döntés vezetett, ugyanis a bírák törvényellenesnek minősítették, hogy az államfő, Fatmir Sejdiu egyben az LDK elnöke is. A pártvezető taktikázni kezdett, és lemondott az államfői posztról a jóval nagyobb hatalommal járó jövendőbeli kormányfői állás reményében, de rosszul számolt: házon belül elvesztette a támogatást és leváltották a pártelnökségről.
A csata most is a két nagy között fog eldőlni, de valószínűleg egyikük sem fogja megszerezni az abszolút többséget. A mérések szerint a PDK győz 30-35 százalék közötti eredménnyel, de – mint a helyiek mondják – Koszovóban bármi előfordulhat. Lett volna még egy nagypályás játékos, aki felboríthatta volna a kampányt, ám ő most Hágában ül háborús bűnök vádjával. Ramush Haradinaj exkormányfő pártja, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) középpárt, ám az egykori UCK-parancsnok személyes karizmája sokat segített volna a kampányban. A Hágai Nemzetközi Törvényszék azonban nem tette meg azt a szívességet, hogy a voksolásra hazaengedje a politikust – a hírek szerint csak a szavazást követő héten kap csaknem egy hónapos eltávozást, hogy személyesen is jelen legyen harmadik gyereke születésénél.
Ha a PDK győz, a legvalószínűbb koalíciós partnere egy kispártnak számító képződmény, a Szövetség Új Koszovóért (AKR) lehet. Ezt a tömörülést hét kis pártból egy üzletember, Behgjet Pacolli gründolta össze. Kampányukon látszik a pénz: a hetvenéves milliárdos babapopsi simaságúra kozmetikázott arca minden második oszlopról mosolyog a járókelőre.
A győztes párt az itteni, nem túl régi hagyomány szerint számíthat a húsz kisebbségi képviselő szavazatára is a 120 fős parlamentben. Ebből a húszból a 120 ezer fős szerbeknek minimum tíz hely jár (rajtuk kívül bosnyákok, törökök és cigányok is élnek az országban), de mivel a választáson induló huszonkilenc politikai formációból kilenc szerb, valószínű, hogy több helyet is meg tudnak szerezni. Igaz, hogy Belgrád a választások bojkottjára szólította fel őket, ezt közülük nem mindenki veszi komolyan. Különben a nemrég megbukott kormányban is volt szerb nemzetiségű miniszter: a visszatérésügyi minisztériumot bízták rá. Mielőtt félreértenék, nem a Szerbiához való visszatérés megszervezése volt a feladata, hanem a háború alatt elmenekült lakosság – előbb albánok, aztán főként szerbek mentek el – hazacsábítása.
Koszovóban legutóbb 2007 novemberében tartottak parlamenti választásokat, így a mai az első azóta, hogy a volt szerb tartomány 2008. február 17-én kihirdette a függetlenségét. 1,6 millió választót várnak az urnákhoz kizárólag a fiatal állam területén, így a csaknem 600 ezres diaszpóra csak akkor szavazhat, ha hazajött erre a napra és rendelkezik helyi személyi papírokkal. Ezt mostanában már nem nehéz beszerezni: a függetlenség kikiáltása óta kiépült a helyi adminisztráció, a személyi igazolvány mellett útlevelet is kaphatnak az igénylők, de ezzel egyelőre kevés országba utazhatnak vízum nélkül (Albánia mellett Törökországba, Macedóniába, Montenegróba és Afganisztánba). Szerbia el sem ismeri ezeket az okmányokat, mint ahogyan az országot sem, amelyet azonban az Európai Unió huszonhét tagállama közül huszonötben elismernek.
kormány
Vízválasztó, avagy a stréber tiszások
