A szakember közölte: Magyarországon egy ember évente átlagosan mintegy 4,2 kilogramm halat fogyaszt. A hazai fogyasztás mintegy felét a hazai termelésű halak adják. Magyarországon lényegesen kevesebb halat esznek az emberek, mint az Európai Unió más országaiban. A haltermelők célja, hogy a fogyasztás nőjön, és néhány éven belül 6 kilogrammra emelkedjen a magyar éves fejenkénti halfogyasztás. Éves szinten az ágazat árbevétele 20-25 milliárd forint körül alakul.
A magyarok jellemzően a karácsonyi ünnepkör idején fogyasztják el az éves mennyiség mintegy harmadát. Karácsonykor az emberek főként a pontyot keresik. Ez a halféle teszi ki a karácsonyi fogyasztás 85 százalékát. A fennmaradó hányadot egyebek között az afrikai és a szürkeharcsa, a busa és a süllő adja. A ponty kilója most 700-800 forint, de a szakember szerint közvetlenül az ünnep előtt néhány helyen az ár csökkenhet valamelyest.
(MTI)
Nem eszünk elég halat
Az idei haltermés 21-22 ezer tonna lesz Magyarországon, mintegy 15 százalékkal kevesebb az áltagosnál, elsősorban a mostoha időjárás miatt – mondta Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-nek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!