A budapesti Kossuth téren három váltószámot rendeznek: a maratont hat-, a félmaratont háromfős staféták teljesíthetik, s a programban lesz egy 3x2011 méteres viadal is. A félmaratoni táv egyéniben is teljesíthető. A klasszikus, 42,195 km-es távot lefutja majd három olimpiai bajnok, Storcz Botond (kajak), Kovács István (ökölvívás) és Vajda Attila (kenu) is, kiegészülve Kassai Viktor labdarúgó játékvezetővel, illetve Vujity Tvrtko és Harsányi Levente tévés személyiségekkel. Szintén ott lesz az eseményen az ugyancsak ötkarikás aranyérmes Kammerer Zoltán (kajak) és Novák Ferenc (kenu) is.
Az EU Elnökségi Futás keretében a Külügyminisztérium váltói – a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint – német, francia, spanyol, szlovén, román és holland csapatokkal küzdenek majd meg. Az esemény fővédnöke Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, míg az egyik rajtnál Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő segédkezik majd.
(MTI)

Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó