Lagarde szerdán Párizsban újságíróknak úgy nyilatkozott: „Ma szeretném bejelenteni szándékomat, hogy indulok az IMF vezérigazgatói székéért.” A miniszter elmondta: jelöltetése ellenére még megtartja pénzügyminiszteri pozícióját.
Azt is megerősítette, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök is támogatta jelentkezését. A sajtótájékoztatón José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke „teljes támogatásáról” biztosította Lagarde-ot. Úgy fogalmazott: Lagarde nagy tiszteletnek örvend a nemzetközi közösségen belül és az unióban is, és abbéli vélekedésének adott hangot, hogy szerepvállalása nélkülözhetetlen a jelenlegi világgazdasági reformokban is. A francia központi bank elnöke, Christian Noyer is a francia jelölt mellett állt ki. Lagarde kiváló kvalitásokkal rendelkezik és bejelentése rendkívül jó hír – mondta.
A második világháború óta tartó szokásjog szerint a valutaalap élére rendre európai vezető, míg a Világbank vezérigazgatói pozíciójába amerikai szakember kerül. Az elmúlt időszakban ugyanakkor felerősödtek azok a hangok, amelyek az IMF reformjával párhuzamosan – amely nagyobb szavazati arányt biztosít a fejlődő államoknak – a szervezet élén is a világgazdasági trendeket jobban tükröző személyt várnak.
Korábban az úgynevezett BRICS-államok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) közös nyilatkozatban szólítottak fel, hogy a következő IMF-elnök személyének a fejlődő piacok megerősödő szerepét kell tükröznie. Az országok ugyanakkor nem tudtak megegyezni egy közös jelölt állításában.
Jelölteti magát az IMF élére a francia pénzügyminiszter + Kép
A francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde hivatalosan is bejelentette, jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!