Tegyünk félre pénzt, vagy baj lehet

Mindenkinek saját jól felfogott érdeke az, hogy a lehetőségeihez mérten az öngondoskodás ösvényére lépjen. Zobor Zsuzsanna szerint a már nyugdíjas éveiket élőknek is érdemes ebben gondolkodniuk. Az egyre markánsabban kibontakozó demográfiai trendeknek kockázaterősítő hatásai vannak, amit a jövőről való gondolkodással lehet csillapítani. A magyarok pénzügyi kultúrája összefüggésben áll a lehetőségeikkel. A K&H Alapkezelő vezérigazgatóját kérdeztük.

– Mit értünk az öngondoskodás fogalma alatt, s van-e ennek hagyománya a magyar társadalomban?
– Az én értelmezésemben az öngondoskodás a jövőről való gondolkodást és gondoskodást jelenti. Gondolkodás arról, hogy milyen jövedelemből fogunk megélni a jövőben és ugyan ezt gyakran szokták a fiatalok feladatának vagy kötelezettségének gondolni, azt hiszem, hogy ez mindannyiunknak a dolga: fiataloké, időseké, sőt szerintem azoké is, akik már nyugdíjban vannak. Ami miatt mindez most különös hangsúlyt kap: a demográfiai változások, vagy azok a demográfiai trendek, amelyek egyre jobban kirajzolódnak az utóbbi időszakban. Ennek két vetülete van. Egyik, hogy a várható átlagos élettartam növekszik, ami jó hír. Ami az érem rosszabbik oldala, hogy a születési ráta fokozatosan csökken. A kettő eredője pedig, hogy idősödik a társadalom és egyre kevesebb fiatalra egyre több idős állampolgár jut. Ez egy kockázat, amivel számolni kell, hiszen nyomást jelent a nyugdíjrendszerre, de kockázat mindannyiunk privát életében is.

Ugyanakkor úgy látom, hogy az öngondoskásról való gondolkodás egyre inkább hangsúlyt kap a médiában, a nyilvánosságban. Nagyon jó, hogy vannak a fiataloknak szóló programok, vagy hogy az iskolában is előkerül a téma. Ezt a gondolkodást már az állam és a bankok is támogatják. Mindez nagyon fontos.

– Meg tudunk nevezni optimális társadalmi-gazdasági körülményeket, amelyek között az egyes emberek el tudnak kezdeni egy ilyenfajta öngondoskodást, a jövőjükről való gondolkodást? Gondolok itt arra, hogy egy XII. kerületi értelmiségi teljesen másképpen gondolkodik és más helyzetben van ezzel kapcsolatban, mint mondjuk egy Heves megyei kis faluban élő, akár munkanélküli ember.
– Az, hogy miből fogunk a jövőben vagy idős korunkban megélni, mindig egy megosztott felelősség vagy kockázat az állam és a magánszemély között. Az államnak be kell szállnia a gondoskodásba. Erre van a nyugdíjrendszer, s az e körül meglévő különböző programok. S nyilván van a magánszemélynek is van felelőssége abban, hogy ő is hozzátegye a „magáét” az ügyhöz. A társadalmi csoportok között abban van különbség, hogy ki mennyit tud hozzá tenni a maga részéhez. Vannak akik többet, és vannak, akik kevesebbet. Nyilván, aki küzd a napi megélhetéssel, annak jóval korlátozottabbak a lehetőségei, amikor a jövőre gondol. Akinek van jövedelme, ott már mindenképpen megfontolandó, hogy azt ne élje föl, ne fogyassza el teljes egészében, hanem abból valamennyit tegyen félre. S amikor arra utaltam, hogy ez nem csak a fiatalok feladata, akkor azokra is gondoltam, akik már elkezdték a nyugdíjas éveiket. Jelenleg már arra számítunk, hogy a nyugdíjas években akár évtizedeket is el tudunk tölteni. És itt is megjelenik az a felelősség is, ha vannak saját megtakarítások, akkor azokat úgy kell beosztani vagy befektetni, hogy abból számítani lehessen egy rendszeres nyugdíj-kiegészítésre. Tehát a gondolkodásnak ez is fontos része kell, hogy legyen.

– Igen magas a munkanélküliség és azt sem szabad elhallgatni, hogy szegények is élnek az országban. Annak fényében amit elmondott az öngondoskodásról, nekik milyen kilátásaik lehetnek ebből a szempontból?
– Az ő esetükben nagyon fontos, hogy az állami nyugdíjrendszer stabilan álljon és képes legyen az időseknek reális és méltányos megélhetési szintet biztosítani. Tehát itt az állam az, ami kifejti a gondokoskodást – különböző eszközökön keresztül.

– Milyen jelenleg a magyarok pénzügyi kultúrája? Említette a fiatalokat. El kellene-e kezdeni őket egyfajta racionális pénzügyi gondolkodásra oktatni? S itt megjelenhetne a jövőről való gondolkodás eszménye is.
– Ez abszolút igaz és nagyon fontosnak tartom, hogy léteznek is ilyen programok. A Magyar Nemzeti Banknál, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, a bankoknál vannak erre nézve kezdeményezések. Nyilván a lehetőségek – és Ön is feszegette ezt – meghatározzák a kultúrát. Az látszik, hogy körülbelül a negyvenéves kor a „választóvíz” ebből a szempontból. Addig az emberek nagyjából hitelekből teremtik meg a családi életnek a feltételeit, törlesztik a hiteleket. Majd ezt követően kezdenek el megtakarításokat felhalmozni azok, akik szerencsések, dolgoznak, magasabb jövedelmük van. Persze felmerül a kérdés, hogy ez későn van e már vagy elég korán van még ahhoz, hogy a nyugdíjas évekre félretegyenek az emberek. Azt gondolom: nincs későn még, a negyvenes években is el el lehet kezdeni a megtakarításokat és akkor húsz év van még hátra a nyugdíjig...

– Szerencsés esetben ugyebár, hiszen igen magas a halálozási ráta, főleg a férfiaknál...
– Igen, szerencsés esetben. Tehát 20-25 év van hátra és ennyi idő alatt azért jelentős összeget lehet fölhalmozni. Csináltunk egy kalkulációt s azt láttuk, ha valaki ebben az időszakban évi szinten 500 ezer forintot félre tud tenni – ami azért a középrétegekben esetleg reális lehet és igénybe veszi hozzá az állami támogatásokat –, akkor a nyugdíját meg tudja kétszerezni.

– Jól érzékelem, hogy így a 21. század elején a gazdasági-társadalmi és a demográfiai trendeket figyelve mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy öngondákososba kezdjen?
– Igen. Fontos, hogy a rövid távú gondolkodást „meghosszabbítsuk” és ellássunk a távolabbi jövőbe is. Azért, hogy az élhető legyen, most kell cselekedni.