Torkos Matild: Alaposan gyanítható, hogy hazánkban húsz év alatt szerzett tapasztalatai alapján Field úr is meggyőződött róla, szülőhazájában sem élt olyan biztonságban, mint Magyarországon. Közismert tény, hogy az USA-ban csak lőfegyverrel évente harmincezer ember életét oltják ki, naponta százan halnak golyó általi halált. Szélsőséges csoportok pedig a demokrácia hazájában is léteznek. Vagyis amikor Field azt nyilatkozta, hogy nem érezte magát nálunk biztonságban, a magyar kormányba akart még egy utolsót rúgni, azt sugallva, hogy az nem képes szavatolni a biztonságát. Lehetséges az is, hogy Field urat nem fenyegette meg senki, csak bakot lőtt Gyöngyöspatán, a jótékonykodó tevékenységéről kiderült, hogy annak valami más – ma még pontosan nem ismert – célja is lehetett.
(Magyar Nemzet, 2011. május 20.)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
