Ugró Miklós: „Gyurcsány új pártja” – írtuk, és ezt a leszűkített megközelítést vette át az egész magyar sajtó, az írott és elektronikus egyaránt. (Már amelyik említésre méltónak minősítette az eseményt.) Azóta Gyurcsány is meg a pártja is tagadta, hogy bármi köze lenne a másikhoz. Azon kívül, hogy nyilvánvalóan és átlátszó módon hazudnak, más okunk alig van, hogy ne higgyünk nekik. Különben is, a Demokrata Párt létrejöttében nem az a fontos, hogy Gyurcsány új pártjaként színesíti (maszatolja tovább) a magyar pártpalettát, hanem az, hogy teljesen újszerű, egyedülálló organizáció a pártok világában, és a világ párttörténetében. Mert sokféle párttípus volt ismeretes eddig a társadalomtudományok rigorózus tananyagában és laza gyakorlatában, de a Demokrata Párttal igazi kuriózum jelent meg. Ismertünk vagy csak emlegettünk néppártot, tömegpártot, gyűjtőpártot, választási pártot, világnézeti pártot, szatellitpártot, sőt szalámipártot is, de névpártot még soha.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Magyar Nemzet, 2011. május 21.)
Ezeken a helyeken ritkán van lehetőség élő klasszikus zenét hallgatni, a Concerto Budapest ezen szeretne változtatni
