Crespo mégsem jön a Sóstói Stadionba

További egy évvel meghosszabbította szerződését a Parmánál, így nem lesz a Videoton labdarúgója Hernán Crespo, az argentinok korábbi 64-szeres válogatott támadója.

MNO
2011. 06. 30. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olasz élvonalbeli klub hivatalos honlapján közölte csütörtökön, hogy a 35 éves csatár marad az együttesnél. Az itáliai Tuttomercatoweb.com a Gazetta di Parmára hivatkozva a múlt héten még arról adott hírt, hogy Crespót szeretné leigazolni a Videoton, és már ajánlatot is tett a magyar bajnok székesfehérvári klub.

Crespo a River Plate-ben kezdte pályafutását, majd 1996 és 2000 között a Parmában lett ismert játékos, 1999-ben UEFA-kupát nyert az együttessel. 2000-ben – akkor világcsúcsot jelentő – 35 millió font ellenében igazolt a Lazióhoz, majd az Internazionale, a Chelsea, valamint a Milan csapataiban szerepelt. A piros-feketékkel ott volt a FC Liverpoollal vívott 2005-ös Bajnokok Ligája-döntőben, az emlékezetes összecsapáson két gólt is szerzett, ám 3-0-s olasz vezetés után az angolok egyenlítettek és büntetőket követően elhódították a kupát.

Egy genovai kitérőt követően Crespo tavaly visszatért a Parmához, ahol eddig 42 mérkőzésen 10 gólt jegyzett. Az argentin válogatottal három világbajnokságon vett részt, nyert angol és olasz bajnoki címet, utóbbiban gólkirály is volt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.