A szabadság mindig is foglalkoztatta az európai gondolkodást, de az ember központi törekvésévé csak a modernségben vált. Ez nem jelenti azt, hogy ennek a kérdésnek a középpontba állítása – szemben például a bölcsességgel, hittel, értelmi és morális erényekkel, sőt az igazsággal – helyes vagy találó: egyszerűen tény. A modernség során a szabadság mint politikai fogalom kulturális tartalommal is feltöltődött, ami azt jelenti, hogy minden egyes ember hétköznapjait is meghatározza. Ha ez igaz, akkor csupán annyi maradt, hogy az emberek hétköznapjaiban mindez miként csapódik le, hogyan használható politikai eszközként. Vegyünk néhány napi példát! Először is, vegyünk egy igen triviális esetet: itt van a home office, aminek igazából még magyar neve sincs. Viszont azt jelenti, hogy otthon is, a kollégáid nélkül is el tudod végezni a munkádat. A home office látszólag a Covid következménye volt, valójában a liberális egyén csodálatának egyik megnyilvánulása: az egyén maga az univerzum, minek ide mások, a munkatársak jelenléte. A legszabadabb egyén az izolált egyén, aki minimálisra tudja szűkíteni a más emberekkel való közvetlen találkozást, érintkezést. Közvetve annál inkább: a legnagyobb utat a telefon technikai változásai jártak be. Az egyszerű rögzített elhelyezésű „távbeszélő készülékekből” mára minden egyes ember kezéhez nőtt azonnali kapcsolatfelvételre, információszerzésre, ügyintézésre alkalmas mobil eszköz lett. Minden ember mindig elérhetővé vált, az információ pedig az „azonnalizmus” sebességével és bűvöletében terjed. Mindez csökkenti az elmélyülés lehetőségét, fordított arány van az információ felgyorsulása és a gondolkodás mélysége között. Amennyit ad, annyit el is vesz a mobilvilág. A siker feltétele nem a teljesítmény, hanem a gyorsaság. A valóságot a virtualitás mindenhatósága váltotta fel, elsősorban is a fiatalok számára. Mindenható, mert a természeti korlátokat eltünteti a virtuális valóság, így mindent csak akarni kell. A valóságot elhomályosító virtuális valóság olyan, mint a valóság, de korlátok nélkül. Korábban az ideológiák sokkal gyengébb hatásfokkal voltak képesek az emberek tudatát befolyásolni. Soha senki nem tanulmányozta az uralkodó párt nyilatkozatait úgy, mint a mobiltelefont galambok módjára csipegető emberek tömegei, akik egyszerre kapnak információt a lábgombáról és a kormány döntéseiről. A virtuális világban minden információ egyforma súlyúvá válik, szemben a valóság differenciálódást diktáló erejével és rendjével.

Kár lenne itt megállni. Minden olyan technikai eszköz vagy intézmény, amely az egyén különállását segíti elő, azt – főként a fiatalok – támogatni fogják. Vegyünk egy politikailag látszólag semleges kezdeményezést: Menj biciklivel! A városi kerékpározás hirdetése valójában az individuális szabadság melletti politikai hirdetés, a valóságtól elszakadt városi pótvallás. Amíg gyalog megyünk, addig közvetlenül emberekkel fogok találkozni; a kerékpározás viszont kulturálisan individualizál. Ezt teszi a motorbicikli is, de az nem a városi szekuláris vallásosok járműve, hanem az életet radikálisan-veszélyesen élők eszköze, különösen a vidéket járók számára. A polgári, tömeges változat a személyautó, a középosztály járműve: munkavégzéshez jól alkalmazható, a család életét kényelmesebbé teszi, ugyanakkor a többi emberhez fűződő viszonyt ez is közvetetté teszi. A liberális szabadságfelfogás legjobb kifejezője a bicikli és a nevét sem tudom számos kétkerekű jármű, amely egyetlen ember elkülönülési szándékát szolgálja. Az autó inkább a jobboldali szabadságigényt szolgálja, míg a városi kerékpározás a liberálisok szabadságfelfogását. Az autó családi, a kerékpár individuális szokásokat szolgál.

A mai fiatalok számára ami külföldi, megszűnt fenyegetőnek lenni, ha a szabadságról van szó. Épp ellenkezőleg, kritikátlanul és gyakran a szülőföldjüket becsmérlő összehasonlításban, a külföld ideálisnak tűnik fel a szemükben. Ennek oka, hogy nemcsak a szabadság, de a szolgaság is virtuálissá vált. Mivel hallgatólagosan a progresszivitás általános az emberek tudatában, a külföldi fenyegetettséget csupán a letűnt múlt részének tekintik. Valójában nincs is gonosz, a háború a múlté, mivel az élet véget ér a fizikai létezés végével, nem érdemes olyan kérdéseket föltenni, hogy mi az élet értelme, mint közösségi létezés, csupán az egyén szempontjából fontos kérdés létezik: „Mi a jó nekem?” Míg a jobboldali szabadságfelfogás gyökerei az antik erény­etikáig nyúlnak vissza – a szabadság önmagunk legyőzésében áll –, addig a baloldali szabadság intellektuális gyökerei legjobb esetben is a kora újkori politikai szabadságig mennek vissza. A jobboldal mindig is hátrányba lesz a baloldalival szemben, mert a baloldali szabadságfelfogás egyedül az egyén lélektani szükségleteit célozza, a jobboldali viszont a teljes személyiséggel számol, a virtualitásba átfordult utópiával a valóság végső igazságait állítja szembe. Ez csak akkor lehet sikeres vagy vonzó, ha az egyes ember sokkolt módon kerül szembe a valóság valóságával, azaz a másik emberrel. A fiatalok számára csak az egyén kiterjesztése hívó szó, legyen az utazás az utazás kedvéért, instant információszerzés, amit tudásnak hisznek, a szükségleteik haladéktalan kielégítése a politikai hívószó a számukra. A politikai hedonizmus tömegjelenséggé vált. Számukra nincs gonosz, csak a szabadság üres, magányos végtelensége.