A szociális minisztérium csütörtökön publikált első összegzése szerint 8700-an érkeztek Ausztriába munkavállalási céllal, ebből háromezren Magyarországról, kétezerötszázan Lengyelországból, ezerötszázan Szlovákiából, illetve néhány százan Szlovéniából és Csehországból. Az ágazati megoszlás egyelőre nem ismert, de hamarosan azt is közzéteszi a minisztérium.
Elmaradt tehát a sokak által félve várt nagy roham, amit Rudolf Hundstorfer egyebek mellett azzal kommentált, hogy a kedvező gazdasági helyzetnek köszönhetően a kelet-európaiak minden gond nélkül el tudtak helyezkedni Ausztriában. Különben is a kelet-európaiak mindössze két ezrelékét teszik ki a 3,4 millió osztrák foglalkoztatottnak, a térségből jelenleg mintegy 84 ezren vállalnak munkát Ausztriában.
Május elsejével az utolsó két „régi” uniós tagállam – Ausztria és Németország – is feloldotta átmeneti korlátozó intézkedéseit a 2004-ben csatlakozott nyolc posztkommunista tagállam munkavállalói előtt, így a cseh, észt, lengyel, lett, litván, magyar, szlovák és szlovén munkavállalók már az Európai Unió teljes területén szabadon dolgozhatnak. A 2007-ben csatlakozott Bulgária és Románia munkavállalóival szemben továbbra is átmeneti korlátozó intézkedéseket alkalmaz több tagállam.
(MTI)
Elmaradt a magyar munkavállalói roham Ausztriába
Magyarországról érkeztek a legtöbben Ausztriába az osztrák munkaerőpiac május elsejei teljes megnyitása után eltelt nagyjából egy hónapban.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!