Először a bográcsállványt, majd a vasvillát kapta fel

Vasvillával fenyegette meg volt élettársát és annak rokonait egy 24 éves férfi Győrteleken; az elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés miatt indult eljárás – közölte a rendőrség csütörtökön.

MNO
2011. 06. 16. 11:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi előző nap kereste fel volt élettársát a lakásán, ahonnan többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni, majd egy bográcsállványt kapott fel és azzal fenyegette meg a házban lakókat – mondta Ivánné Vörös Krisztina, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

A megalapozott gyanú szerint a sértettek segítségére siető rokon láttán a férfi eldobta az állványt és felvett egy vasvillát, amit kicsavartak a kezéből, majd a feldühödött gyanúsított elmenekült a helyszínről.

A rendőrök csütörtökön fogták el a férfit; elszámoltatása során kiderült, hogy ellene más rendőri szerv körözést adott ki, illetve nem vonult be jogerős büntetése letöltésére, ezért a gyanúsítottat börtönbe fogják szállítani – fűzte hozzá a szóvivő.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.