Nem akarnak még egy emlékművet

A varsóiak több mint hetven százaléka nem akarja, hogy a lengyel fővárosban emlékművet állítsanak a szmolenszki katasztrófa áldozatainak.

MNO
2011. 06. 28. 12:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CBOS közvélemény-kutató intézet felmérésében, amelynek eredményéről a keddi lengyel sajtó tájékoztatott, a következő kérdésre kellett válaszolni: „Szükségesnek tartja-e ön, hogy a Powazki temetőben állított emlékmű mellett a főváros központjában egy másik emlékművet is emeljenek a szmolenszki katasztrófa áldozatainak?” A válaszadók csaknem 71 százaléka nemmel, míg 25,4 százaléka igennel válaszolt erre a kérdésre.

Hanna Gronkiewicz-Waltz, a kormányzó Polgári Platformhoz tartozó varsói főpolgármester szerint a felmérés pontot tesz annak a vitának a végére, amely arról szólt, hogy a fővárosnak meg kell-e örökítenie még egy közpénzből emelt emlékművel a szmolenszki katasztrófát. A varsóiak döntő többségükben úgy vélik, hogy elegendő a Powazki katonai temetőben álló emlékmű – szögezte le a Rzeczpospolita című lap keddi jelentése szerint.

Az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS), a légikatasztrófában életét vesztett Lech Kaczynski államfő pártja manipulatívnak nevezte a felmérést, mondván: a kérdés azt sugallja, mintha már állna egy szmolenszki emlékmű, holott a Powazki temetőben lévő nem nevezhető annak, az csupán egy stilizált síremlék. Mások szerint a hatóságok következetlenek, mert egy másik felmérésen, amelyet szintén a főváros rendelt meg, a varsóiak több mint fele negatívan ítélte meg a varsói tömegközlekedés jegyárainak emelését az utazás minőségének javítása fejében. A hatóságok ennek ellenére a jegyáremelés mellett döntöttek.

A varsói elnöki palota elé elképzelt emlékmű 96 fényoszlopból állt volna, a kormánygép katasztrófájában szörnyethalt 96 áldozat emlékére. Közben a kormány bejelentette, hogy már a miniszterelnök asztalán van a szmolenszki katasztrófa vizsgálatáról Jerzy Miller belügyminiszter irányításával készült, mintegy 300 oldalas lengyel jelentés, amelyet az angol, francia és orosz fordítás elkészülte után tárnak a nyilvánosság elé. A PiS saját vizsgálatának eddig elkészült részleteit hétfői közlés szerint ezen a héten akarta közzétenni. A kormány közlése után azonban fontolóra vette, hogy megvárja ezzel a hivatalos kormányjelentés nyilvánosságra hozatalát.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.