A Sajóba fulladt a negyvenéves férfi

A Sajóba fulladt egy 40 éves kesznyéteni férfi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

MNO
2011. 07. 11. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a férfi múlt pénteken kerékpárral a Sajóhoz ment fürdeni, de nem tért haza, erről szombaton érkezett a bejelentés a tiszaújvárosi kapitányságra.

A járőrök hamar megtalálták a folyóparton a férfi kerékpárját, de a tulajdonos nyomára nem bukkantak. A folyószakaszt a tűzoltók gumicsónakkal átvizsgálták, majd a Miskolci Spider búvárcsapat folytatta a keresést, amely alig 2 óra alatt megtalálta a férfi holttestét.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát vízbe fulladás okozta. A vizsgálat során a rendőrség az idegenkezűséget kizárta, a tiszaújvárosi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2008-ban 11-en, 2009-ben 15-en, tavaly pedig 14-en fulladtak vízbe. Az idén ez már a negyedik eset.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.