Már a miniszterelnök bukásáról ír Szabó Bálint
A történtekre közben Szabó Bálint, az ITT AZ IDŐ Mozgalom és Egyesület elnöke is reagált, aki ennél jóval messzebb ment. Bejegyzésében már azt állította, hogy „miniszterelnök-csere készül”, és azt írta: „Péter Magyar körül fogy a levegő.”
Szabó szerint „az áruló megtette kötelességét, az áruló mehet”, majd úgy fogalmazott: „Felkészül az utód.” Ezt követően Kapitány István, Vitézy Dávid és Ruff Bálint nevét említette lehetséges következő miniszterelnökként.
























