Eb-ezüst a mumus mögött

2011. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vívó Európa-bajnokság előtt az utóbbi időben nincs biztosabb tipp annál, mint hogy a magyar férfi párbajtőrcsapat ott lesz a döntőben. Ahol aztán jó eséllyel nyer is, miként 2006-ban, 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is történt. A mieink sorrendben kétszer a lengyeleket, majd a svájciakat, tavaly pedig az ukránokat verték a végső összecsapáson. 2008-ban is bejutottak a fináléba, ám ekkor kikaptak a mumus franciáktól. Éppen ezért volt megkönnyebbülés a másik négy alkalommal, hogy a nagy riválist valaki mindig elkaszálta a döntő felé vezető úton. Tegnap, a sheffieldi Eb-n azonban eljött az igazság pillanata, a világranglista első (a francia csapat) és második helyezettje (a magyar) meccselt az aranyért. A mieink Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállításban a 16 között a dánokat 45-38-ra, a negyeddöntőben az észteket ugyancsak 45-38-ra, az elődöntőben az oroszokat már nehezebben, 45-43-ra verték.
A döntő elején Boczkó 5-4-re kikapott Lucenay-től, Imre 5-3-ra Grumier-től, Rédli 4-2-re Gustintól, és a folytatásban sem nagyon változtak az erőviszonyok. Boczkó 5-3-ra legyőzte Gustint, de több asszót nem nyertünk. Négy döntetlenre végződött, egyet Rédli két tussal elveszített, s a franciák végül 45-40-re diadalmaskodtak. A végén Boczkó 29-34-nél lépett pástra Grumier ellen, s legközelebb 40-43-nál volt hozzá. Ám együttesünk ezüstérmével a nagy sorozat nem szakadt meg, hiszen a magyar csapat sorrendben hatodszor jutott Eb-döntőbe, s az a legkevesebb, hogy most is kalapot emelünk előtte.
Megint sajnálhatjuk, hogy az olimpián férfi párbajtőrben csak egyéni versenyt rendeznek, mert csapatunk szinte biztos induló lenne. Női tőrözőink számára viszont minden verseny, amely a kvalifikációs sorozat állomása, élethalálharc, így az Eb is az volt. Utólag annyit legalább leszögezhetünk, hogy életben maradtak az esélyeink. A lebonyolításból adódóan a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny öszszetételű együttesünk már az Eb előtt tudta, hogy a négy közé jutásért a rangsorban előtte álló lengyelekkel kell vívnia, és felkészült az összecsapásra. S ez kamatozott, mert 45-40-re legyűrte a riválist. Az utolsó asszó előtt a mieink 38-36-ra vezettek, ezután Mohamed 7-4-re verte Gruchalát. Együttesünk a döntőbe jutásért az oroszok ellen azonban nem sok ellenállást fejtett ki (22-45), és ezután a bronzérmet sem tudta megszerezni, mert 45-38-ra kikapott a németektől. Bár a negyedik hely sem rossz eredmény, nagyon jónak sem értékelhetjük.
Az Európa-bajnokság mai zárónapján férfi kard-, valamint női párbajtőrcsapatunk számára szintén létkérdés, hogy az első négybe jusson, de igazából csak éremmel nyernénk sokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.