A Tisza nemcsak a kiskereskedelmi különadó szabályait változtatta meg, hanem átírná az idei költségvetést is. Az adóból – mint arra a Niveus korábban rámutatott – eredetileg 329 milliárd forintos bevétellel számolt a 2026-os költségvetés, a módosított tiszás törvénytervezet azonban már csak 264 milliárd forinttal. Ez nagyjából 65 milliárd forintos csökkenés. Az adónemnél azonban már nemcsak az idei bevétel a kérdés.
Amikor az Európai Bizottság a bírósághoz fordult, felidézte Magyarország korábbi, a kiskereskedelmi többletadó kivezetésére tett vállalását.
Színre lépett az IMF
Kivezetésről beszélt a maga módján a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is. Szeptember utolsó és október első hetében Magyarországon járt az IMF delegációja, s konzultációt folytatott a magyar hatóságokkal. A látogatás végén, a múlt héten a valutaalap részletes nyilatkozatot adott ki, melyben több súlyos megszorítási javaslat mellett szóba került, hogy idővel feleslegessé tehetők a gazdasági ágazatokra kivetett különadók. Ez a kereskedelmi különadót is érintheti. Az IMF tanácsaira pedig érdemes manapság külön is figyelni, mert, mint azt lapunk megírta:
az erdőbényei kihelyezett kormányülésen szóba kerülhetett egy külföldi hitelfelvétel is, a pénz az uniós források hazahozatalához, az előfinanszírozáshoz kellene. A lehetséges hitelezők között pedig felmerülhetett az IMF is.
























