Ezüstérmet szerezne a Debrecen

A bajnokságban az ezüstérem megszerzése, a Bajnokok Ligájában pedig a főtáblára kerülés a célja a Debrecen női kézilabdacsapatának, amelynek öt új játékosa a hétfői sajtótájékoztatón mutatkozott be hivatalosan.

MNO
2011. 07. 11. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hajdúsági egyesület honlapjának beszámolója szerint Szűcs Gabriella, Léránt Vivien, Kudor Kitti, Király Annamária, valamint a Debrecenben nevelkedett, de legutóbb Győrben játszó kapus, Pásztor Bettina egyaránt azt mondták, az eredmények elérése mellett a legfontosabb feladat a jó csapategység kialakítása.

Köstner Vilmos vezetőedző arról számolt be, hogy a gárda hétfőn megkezdi nyolchetes felkészülését, amelynek első részében az állóképesség javítására helyezik a hangsúlyt, majd a későbbi 14 edzőmérkőzés során a technikai és a taktikai elemeket gyakorolják. A szakember azt mondta, a hazai bajnokságban a Vác, a Fehérvár, a Békéscsaba és a Veszprém okozhat meglepetéseket, de mindettől függetlenül a DVSC-Fórum célja a dobogó második foka.

A debreceni együttes a német Buxtehudéval vagy a lengyel Zaglebie Lubinnal játszhat majd a BL főtáblájára kerülésért, de ehhez előbb az első selejtezőkörből érkező riválisát kell legyőznie, amely az Omni Lux (görög), a MizuWaAi/Dalfsen (holland), a Brühl (svájci) és a Gil Eanes-Lagos (portugál) alkotta kvartett második helyezettje lesz.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.