Ide menjen, ha ínyencségekre vágyik

A százéves, országos hírű kirakodóvásár egykori hangulatát „csempészi vissza” bográcsokban rotyogó lecsó illatával fűszerezve Dabasra szombaton a Kisdabasért Egyesület.

MNO
2011. 07. 29. 6:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A városi Vásártéren sorra kerülő fesztiválra az ország minden tájáról várják a kézműveseket és a finom falatok híveit – mondta el az MTI-nek Rizmajer Antalné, az egyesület elnöke, a program főszervezője.

Az egyesület a helyi köznyelvben csak Kisdabasnak nevezett Felső-Dabas híres kirakodóvásárának hagyományait szeretné feleleveníteni. A nosztalgia-kirakodóvásárra Hódmezővásárhelyről és Szatmárcsekéről is érkeznek kiállítók. Az előbbi településről fajátékkészítő, az utóbbiról saját főzésű lekvárt kínáló árust várnak, de keramikusok, nemezelők és bőrdíszművesek is jelezték részvételüket. Lehet vásárolni házi savanyúságot és saját kertben termesztett virágot is.

A citera- és fúvósmuzsikától hangos téren egész nap zajlik a lecsófőzőverseny. Az előzetes jelentkezések alapján közel 50 csapat méri össze főzési tudományát. Tavaly a görög lecsó vitte el a pálmát, de a tökös, a babos és a csirkével körített lecsó is nagy sikert aratott.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.