Műemlék lesz Hitler bunkeréből

Műemlék lesz Hitler egykori ukrajnai bunkeréből, a Werwolfból.

MNO
2011. 07. 26. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntést heves vita előzte meg, de a Vinnicja megyei önkormányzat elutasította a műemlék létrehozását ellenzők érveit. Mikola Dzsiga, a megyei állami közigazgatási hivatal vezetője a Szevodnya című ukrajnai lap szerint kijelentette, hogy a műemlék arra figyelmeztetne, hová vezethetnek az olyan ideológiák, mint a fasizmus.

A helyi lakosok hevesen tiltakoztak a terv ellen, mivel attól tartanak, hogy a hely a jövőben a neonácik zarándokhelyévé válhat. Mikola Dzsiga már május 9-re, a nácizmus fölött aratott győzelem napjára turistaösvényt akart nyitni a Werwolfhoz, a náci hadsereg egykori előretolt ukrajnai főhadiszállásához. A Werwolfot a Kijevtől 300 kilométerre nyugatra fekvő Vinnicjától 8 kilométerre északra, Kolo-Mihajlivka falu közelében építették fel a keleti front hadműveleteit irányító parancsnokság részére, a kelet-poroszországi Wolfschanze mintájára.

Ukrán hírportálok szerint volt elektromos erőműve, vízellátása, repülőtere. Föld feletti részén 81 faház állt, a föld alatti részében három vasbeton bunker található. Hitler bunkerének fala két és fél méter vastag volt. Az építkezés 1941 őszétől 1942 tavaszáig tartott, a munkában különböző források szerint akár 14 ezer ember is részt vehetett. Az építkezés befejezése után állítólag mindnyájukat – nemcsak a helyi lakosokat és a koncentrációs táborokból ideszállított foglyokat, hanem a Németországból hozott szakértőket is – agyonlőtték.

Levéltári dokumentumok szerint Hitler két-három alkalommal tartózkodott a Werwolfban. Először 1942-ben. A náci parancsnokság állítólag Vinnicja megyében dolgozta ki a sztálingrádi csata terveit. Ezt követően 1943. február-márciusban járt itt a Führer, ekkor döntöttek a kurszki csata kérdésében. Egyes források szerint Hitler 1943 augusztusában is járt a Werwolfban.

1944 márciusában a visszavonuló német egységek a bunker valamennyi bejáratát felrobbantották. A háború óta állítólag senki sem járt a titkos bunkerben. A tudósok csak a Szovjetunió összeomlásakor kaptak lehetőséget a kutatásra. 1990-ben több szovjet egyetem szervezett expedíciót a bunker feltárására, de csak a felszíni részét tanulmányozhatták.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.